Kövér: Európán kívül kell a menekültválságot kezelni
![Kövér László, a Parlament házelnöke a Szabad György emlékére tartott konferencián az ELTE kari tanácstermében 2015 december 4-én Kövér László, a Parlament házelnöke a Szabad György emlékére tartott konferencián az ELTE kari tanácstermében 2015 december 4-](https://cdn.origo.hu/2023/12/vHOFIsnen24JeoyEh9IroVFVt_42ARN4XbhAja5u1jc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyMzgyYjlhZWY5MTRiOGZhNTUyZTY1YWM5NTAxMDIx.webp)
Nagyon fontos lenne, hogy a betelepítési kvóta elleni őszi népszavazáson egyértelmű eredménnyel üzenjünk Brüsszelnek, hogy csak a magyarokra tartozik, kivel szeretnének egy országban élni - mondta Kövér László házelnök szombaton Nagykanizsán, a Fidesz és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) zárt körű fóruma előtt.
Kövér szerint, ha az Európai Unió demokratikus intézménynek tekinti magát, akkor tiszteletben kell tartania a népszavazás eredményét. Hozzáfűzte, hogy az uniós politika folyamatosan változik, mert a magyar kormány először egyedül, azután a visegrádi négyek együttműködési rendszerében következetesen hangoztatta, hogy
elsősorban a schengeni határokat kell megvédeni.
"Kívül kell a menekültválságot kezelni, nem Európa területén belül", szét kell választani a gazdasági menekülteket a valódi üldözöttektől. Meg kell próbálni támogatni az országokat, amelyek tranzitországként Európa határainál felfogják a menekülthullámot, amelyek olyan térségekből indulnak, "amelyek destabilizálásában némely nyugati állam aktívan kivette a részét" – mondta Kövér.
Turi-Kovács Béla fideszes országgyűlési képviselő, a KPE országos elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években bekövetkezett események az agráriummal és a vidékfejlesztéssel kapcsolatos, 2012-ben elhatározott politikájuk átgondolását indokolják. Elmondta:
kezdettől fogva nem támogatta az állami földek értékesítését,
csak a három hektár alatti földekét, e felett azonban csak indokolt gazdasági érdekek esetén. Turi-Kovács szerint a sokat emlegetett
földéhség azoknál jelentkezett igazán, ahol a tőke is jelen van,
vagyis a kis- és középbirtokosok csak jelentős eladósodás mellett vagy egyáltalán nem tudtak földet vásárolni.
A kisgazdák álláspontja az állami földek eladásával kapcsolatban nem azonos az ellenzékével, amelyik "sanda elképzelést", földosztogatást lát – mondta a fideszes képviselő. Szerinte a kormány szándéka az értékesítéssel a felkészülés volt arra, ha a földforgalmi törvény az Európai Uniónál részben vagy egészben elbukik. Ebben az esetben ugyanis hosszú távon az állami földek értékesítése csak az EU szigorú szabályai szerint lenne lehetséges, ami lehetővé tenné a külföldiek földvásárlását. "Ezért csak csendben tiltakoztam, mert meggyőződésem", hogy közös érdekünk, hogy jól működő agrárium legyen Magyarországon.