Magasabb fizetések az állami tisztviselőknél

kormányablak
Szekszárd, 2011. január 3. Egy ügyfél érdeklődik a Tolna Megyei Kormányhivatal új ügyfélszolgálati irodájában, Szekszárdon. 2011. január 3-án huszonkilenc helyszínen nyílt az országban kormányablak. Az integrált ügyfélszolgálati irodákban 29 ügykört lehet intézni: többek között ügyfélkaput nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni, és általános tájékoztatást kérni. MTI Fotó: Kiss Dániel
Vágólapra másolva!
Július elsején lép életbe az új illetményrendszer. Péntektől 20 ezer járási hivatalban dolgozó feladata, felelőssége változik, miközben a fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel.
Vágólapra másolva!

A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, amelytől "eltéríthették" a munkavállalót, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.

A fizetések 30-50 százalékkal emelkednek, elsősorban azoknál, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel Forrás: MTI/Kiss Dániel

A jogszabály mellékletében szereplő táblázat szerint az érettségizett általános ügyintézők a legalacsonyabb előmeneteli fokozatban, állami fogalmazóként 160 és 200 ezer forint közötti illetményre, míg felsőfokú végzettségű társaik 180-300 ezer forintra számíthatnak. Az ugyanott legmagasabb előmeneteli fokozatnak számító állami vezető főtanácsosok diploma nélkül 250-400 ezer forintot, az egyetemet, főiskolát végzettek 350-500 ezer forintot kapnak.

A kiemelt ügyintézők illetményének meghatározásánál nem számít az iskolai végzettség,

a legkisebb fokozatba tartozó állami szakértők 300-400 ezer forintra, a legmagasabb előmenetelt elérő szakértő főtanácsosok 360-500 ezer forintra számíthatnak.

Vezetői munkakörben az osztályvezetők 420-700 ezer forintot, a főosztályvezetők 530-800 ezer forintot kapnak. Az állami ügykezelők bérezése 145-300 ezer forint között változik, négy előmeneteli fokozatban.

Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt május 24-én szavazta meg az Országgyűlés a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselői és ügyintézői szolgálati jogviszonyának szabályozására. A jogszabály július 1-jén, azaz pénteken lép életbe, de egyes rendelkezései csak 2017 januárjától hatályosak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!