Kevesebb elítélt lesz öngyilkos

börtön
Vágólapra másolva!
Évek óta csökken az öngyilkosságok száma a fogvatartottak között Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt tizenhárom évben 2003-ban és 2011-ben volt csúcson a fogvatartottak által elkövetett öngyilkosságok száma, mindkét esztendőben 9-9 ember vetett véget az életének.

Tavaly öten lettek öngyilkosok – írta a Magyar Idők a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától kapott információkra hivatkozva.

Nemzetközi összehasonlításban Magyarország az egyik legjobb helyen szerepel Forrás: Origo

A börtönökben bekövetkező öngyilkosságok számát tekintve nemzetközi összehasonlításban

Magyarország az egyik legjobb helyen szerepel.

Európában csak a szlovák és a svájci börtönökben fordult elő kevesebb önkárosítás a rabok között 2010 és 2013 között. Ebben az időszakban a legtöbb (évente mintegy 100) fogvatartott Franciaországban és Olaszországban vetett véget önkezével az életének.

A megkísérelt öngyilkosságok számának alakulásáról a parancsnokság nem tudott tájékoztatást adni, azonban közölte: a büntetés-végrehajtás fokozott figyelmet fordít a rabok mentális egészségének megőrzésére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!