A gratuláció önnek jár az elnökválasztás után, mégis sokan úgy gondolják, hogy az MSZP-tisztújítás igazi nyertese Gyurcsány Ferenc, aki esélyt kapott arra, hogy az egyesült baloldal vezetője legyen.
Ez meglepő megállapítás lenne. Gyurcsány Ferenc csak egy gyenge MSZP esetében kaphat kiemelkedő szerepet. Amit most mutat fel elfogadottságban, az édeskevés ahhoz, hogy politikai fordulat legyen Magyarországon. Amikor együttműködésről és a jövőről beszélek, akkor nem egyetlen pártra gondolok. Most elnökként, nekem és az MSZP-nek is meg kell köszönnünk a 700 ezer támogatónknak, hogy kitartottak mellettünk, és megkérjük őket, bízzanak bennünk, meg tudjuk csinálni.
Azoknak pedig, akik elmentek tőlünk, azt üzenjük: figyeljenek ránk, mert tudunk még olyat mondani és tenni, ami miatt érdemes visszajönni. Végül van egy olyan szavazói réteg, aki elment tőlünk, mert azt látta, hogy a DK radikálisabban támadja a kormányt.
Mi erre a válasz? Az MSZP beszáll a ki ordítja hangosabban, hogy Orbántakarodj!-játékba?
A baloldalon be kellene szüntetni az egymástól vesszük el a szavazókat politikáját. A DK stratégiája még mindig az, hogy tőlünk vesznek el szavazókat, de ez legalább bizonyítja, hogy máshonnan nem tudnak. Azon vagyunk, hogy őket visszaszerezzük, és még új szavazókat is gyűjtsünk.
A DK-ban szerintem egyáltalán nem bontottak pezsgőt, amikor elnökké választottak, mivel tudok olyat mondani, ami fáj nekik, és ezt meg is teszem.
Az MSZP elnökeként egy erős szocialista pártban vagyok érdekelt. Egyelőre tehát azt ajánlom, hűtsék vissza a pezsgőt.
Mit értett azon, hogy Gyurcsány Ferencet kezelni kell?
Nem úgy értettem. Mindenki látja egyébként a Gyurcsány Ferenc körüli problémát: miközben ő akarja a legdurvább szavakkal leváltani Orbán Viktort, pont vele nem lehet. Orbán Viktort le kell győzni, Gyurcsány Ferencet pedig az ehhez vezető együttműködésben kell mégis valamilyen módon használni, kezelni. Ez nem 2016 júliusának problémája, talán még csak nem is a jövő évé.
Még mindig vasárnapi asztalhoz ültetné az ellenzéki pártokat? Hányan ülnek majd ott, várja-e oda a meghívást már előre lemondó LMP-t, illetve ki lesz a kakukktojás, talán a Jobbik?
A vasárnapi ebéd lényege, hogy rég nem látott családtagok vesznek részt rajta. Még olyanok is beszélnek egymással, akik egyébként év közben nem. A karácsonyi vacsora más, mert azon csak azok vannak ott, akik szeretik is egymást. A vasárnapi ebédé nagy asztal lesz, mert ma négymillió ember gondolja úgy, hogy változtatni kell. Azt kell kitalálni, hogy őket kik, és hogyan képviselik.
Orbán Viktor egy Európából keletre kivezető utat kínál, a Jobbik egy másik nagyon hasonlót, és ezek olyan közel futnak egymás felé, hogy kicsit távolabb még találkozhatnak is. Az irány mindenesetre zsákutca. Akárhogy is, ezzel az úttal szemben viszont nem lehet 13 kis ösvényt ajánlani a választóknak. Egy, alternatív utat kell mutatni. Talán a vasárnapi ebédes, politikai családos hasonlatomra még nem érett meg teljesen az MSZP egésze, de akik az elnökválasztáson rám szavaztak, tudták, hogy mit választanak, mit kapnak meg velem.
Mit?
Ha már a Fidesz szerint moszkovita vagyok, maradjunk egy ilyen hasonlatnál: olyan ez, mint a moszkvai GUM áruház, ahol nem lehetett csak nejlonharisnyát venni, muszáj volt venni mellé egy zöldborsókonzervet is. Nem lehet belőlem megvenni a harisnyát, de kihagyni a konzervet. Egy csomagban szavaztak meg, ez volt a Molnár Gyula-féle ajánlat az MSZP felé. Visszatérve az ebédlőasztalhoz:
először az MSZP-n belül kell megbékélnünk egymással, aztán majd nyitjuk a kört a szakszervezetek és a civilek felé, végül még szélesebbre.
A Jobbikot semmiképp nem hívjuk ehhez az asztalhoz. Az LMP-nek pedig sok szerencsét kívánunk, de nehéz lehet egy párt élete, ha még a saját szavazói számára sem világos, hogy miről, mit gondol. Az LMP a mérges sündisznók pártja lett: ha valaki kedvesen szól hozzájuk, akkor is morcosan reagálnak. Ha eljön az idő, és leülünk majd az asztalhoz, két választásunk lesz: vagy a ki hány centi, és ki hány kiló vitát folytatjuk le, vagy azt, hogy mivel és hogyan lehet választást nyerni.
És mi garantálja, hogy az a bizonyos vasárnapi ebéd menyegző lesz és nem halotti tor?
Látni kell, hogy a Fidesz által felépített monolit, gránitszilárdságú rendszer nem tud elporladni, óvatosan leomlani, inkább az a valószínű, hogy egy kritikus ponton megreped, és onnantól szétrobban. Közel vagyunk ehhez, és az a feladatunk, hogy felgyorsítsuk a folyamatot.
Sokakban most az a dilemma van, hogy meg lehet-e ezt csinálni 2018-ban, vagy azt a választást inkább le kell alibizni, és 2022-re kell gyúrni. Én arra kaptam most felhatalmazást, hogy 2018-ban ez megtörténjen. Most olyan politikai játékot kell játszanunk focihasonlattal, hogy hagyjuk öngólt rúgni az ellenfelet, de kell saját gólt is lőni.
Azt mondta, az ellenzéki pártoknak a választókerületenként egy jelöltet kell állítaniuk. Ez koordinált indulást jelent az egyéni körzetekben, miközben az együttműködés pártjai megőrizhetik önállóságukat a külön listák miatt?
Igen, hiszem, hogy a 106 egyéni körzetben egy-egy demokratikus ellenzéki jelöltet kell állítani. Az MSZP megkezdi a munkát, miközben a többi párttól azt várjuk, mondja meg, hol gondolkozik egyáltalán valakiben. Aztán majd záros határidőn belül ki kell választanunk, hogy végül hol, ki lesz az egy jelölt. Ezt eldönthetjük füstös szobákban és a másik végletként akár előválasztással is.
A füstös szobát 2014-ben már kipróbáltuk, és az emberek nem szerették, ráadásul nem is mindig a legjobb jelöltet sikerült kiválasztani.
Az már egy következő probléma, hogy lesz-e egy választási párt ebből az együttműködésből, vagy olajfa-koalíció szerű együttműködés, esetleg a külön listás megoldás lesz.
A választási párt szerintem nem működne, az olajfa-koalícióban pedig nem hiszek, mert szétrobbantanák a belső feszültségek. A koordinált indulás a legbékésebb megoldás ugyan, de én magam is ennek voltam a vesztese, amikor újraindultam a XI. kerületi polgármesteri posztért, mert akkor 6 százalékot vitt el az LMP és én 3 százalékkal vesztettem. Dilemmázom ezen, de minden megoldásra nyitott vagyok. Addig is, míg idáig eljutunk, erősödni kell mindnyájunknak.
Elődje, Tóbiás József nemzeti elkötelezettségű néppártot épített volna az MSZP-ből, de mi az erősödés Molnár-féle receptje?
Az MSZP nemzeti elkötelezettségű párt. Nem mi, hanem a Fidesz süllyesztette le az országot, miközben a kormány egyre közelebb kerül az orosz érdekszférához és messzebb Európától. Meg kell erősíteni a szervezetet, de az emberek tömegével semelyik párthoz nem fognak látványosan csatlakozni a közeljövőben, ezért inkább egy nagyon erős szimpatizáns-hálózatot kell kiépíteni. Ebben segítene, ha a jelenlegi, cikkcakkos kommunikációnkat kisimítanánk, egységesítenénk: inkább kevesebb témában szólaljunk meg, de markáns, erős üzenetekkel. Ahogy Szanyi Tibor is javasolta, erős üzenetekre van szükség a szegénység, az oktatás, az egészségügy és a gazdaság területén, sőt a közjogi kérdésekben is, mert bár az emberek kevéssé érzik, ez nagyon is érinti őket.
Azért azt látni kell, hogy össze tudtuk gyűjteni - és már itt megvalósult az ellenzéki pártok összefogása - a 200 ezer aláírást az állami földek értékesítése elleni népszavazáshoz. Az MSZP ki tud küldeni embereket az utcára és meg tud mozgatni százezreket. A piros szegfű lehet, hogy kicsit halvány és vízre vágyik, de létező brand, ezt kell most erősíteni.
Ha jól értem, méghozzá inkább az utcán, mint a Parlamentben, bár Medgyessy Péter mondta 2002-ben, hogy a parlamentben kell politizálni, az utcán pedig sétálni. Mi változott?
Először is eltelt 14 év, és ma már sokkal kevésbé sétál jóízűen az ember az utcán. Ha nem is forradalmi szempontból, de az utcára vinném a politikát. A Parlamentben pedig legfeljebb néhány fontos témára érdemes fókuszálni, amiben kell, hogy legyen érdemi javaslata, elképzelése az MSZP-nek a kormány szándékának tagadásán kívül. A többi témától érdemes hátrébb lépni, mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a konstruktív ellenzékiség elveszítette a jelentőségét.
Az utcai politizálást pedig nem úgy képzelem, hogy napi szinten demonstrálunk, éhségsztrájkolunk vagy naggyűlést tartunk, viszont meg kell tudni újra szólítani az embereket.
Ami pedig emellett hitelesíti és erősíti az MSZP-t, az az értelmiségi kapcsolatok, amiket fel kell támasztani. Ebben a munkában erős partnerem lesz a választmány élére megválasztott Hiller István.
Még mindig sokan dühösek a pártban, amiért leváltották a legnépszerűbb politikusukat, Botka Lászlót a választmányi elnöki posztról. Ettől még lehet miniszterelnök-jelölt 2018-ban, vagy már biztos, hogy mást kell keresni helyette?
A kongresszusi többség úgy döntött, hogy más típusú választmányi aktivitást vár el a jövőben, és ezzel új vezetőt bíz meg. Én is így gondolom helyesnek, bár értem azokat a megjegyzéseket, hogy micsoda buta párt az, amelyik kidobja a legnépszerűbb politikusát. Csakhogy mi nem kidobtuk Botka Lászlót, hanem más szerepet bíznánk rá.
Ami a miniszterelnök-jelöltséget illeti: ha pártpolitikusban gondolkodunk, akkor most egyetlen komoly szereplőt látok, Botka Lászlót.
Ő a kongresszuson érzékeltette is, hogy adott pillanatban készen áll erre a szerepre.
Igaz, hogy ezt a választmányi elnöki poszttal összefüggésben mondta, de a mondat második felét mi a napi napig érvényesnek gondoljuk. Ezért is kértem arra, hogy építse fel az MSZP kormányzóképességét.
Elvállalta?
Nem mondott még nemet.
Visszatérve a Hiller-féle új, aktív és stratégiaalkotó választmányhoz: árnyékkormány alakul?
A kormányzóképesség hitelének visszaállításához meg kell tudni mutatnunk, hogy vannak hiteles szakembereink - aktív pártpolitikusok és külsősök - és racionális szakmai válaszaink a legtöbb fontos kérdésben. A két elnök, a választmányé és a párté pedig ezt a folyamatot fogja összehangolni és integrálni.
Mivel én nem akarok miniszterelnök-jelölt lenni, nekem az a feladatom, hogy ezt a folyamatot szervezeti, tartalmi és személyi szinten eltoljam a 2018-as parlamenti választásig, és - bár utána lesz egy tisztújítás - részben a 2019-es önkormányzati választásig is, hiszen a felkészülést politikailag együtt kell kezelni.
A felkészüléshez kell egy frakcióvezető is, akiről jövő szerdán döntenek. Bár nem tagja a képviselőcsoportnak, köztudott, hogy Tóth Bertalan a favoritja. Biztos benne, hogy őt választják meg? És mi lesz a többiekkel: Burány Sándorral, Harangozó Tamással, Mesterházy Attilával?
Hosszú tisztújításon vagyunk túl, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy megmosolyogjon minket a világ. Nem terhelhetjük ezt újabb, hosszadalmas tisztújítással a frakcióban, így egy gyors és békés megoldásra készülünk. Örülnék, ha konszenzussal meg lehetne valósítani azt, hogy mivel Tóth Bertalan nem lett végül elnökhelyettes, kapjon a frakció vezetésében meghatározó szerepet.
Sőt, mindenkinek meg kell találni a frakcióban a szerepét, de akinek mégsem sikerül, annak a pártban találjuk meg a feladatát, mert nem vagyunk olyan sokan, hogy elengedjük a kezüket.
A Tóbiás József mellett pártigazgatóként dolgozó Katona Tamásét már elengedte. Mi lesz a volt elnök legszorosabb bizalmasaként emlegetett Baja Ferenccel?
Hosszan beszélgettem Katona Tamással, és az lett a vége, hogy a pártigazgatói feladatokat átmenetileg magam látom el, az ő adósságkezelést érintő szakmai tudására pedig számítunk továbbra is, mert az adósság kérdése az MSZP életében sajnos egy fontos probléma. A további személyi kérdésekkel, érintse az a kommunikációs csapatot vagy a frakcióigazgatót, megvárnám a szerdát, amikor frakcióvezetőt választunk. Baja Ferenc pedig néhány hónapig még biztos marad a Táncsics Alapítvány elnöke, de a véleménye már csak egy lesz a sok közül, nem pedig "a" vélemény.
Lesz-e pártszékház, és ha igen, hol: a Villányi úton, vagy újra a Köztársaság téren?
A nagy pártszékházak ideje lejárt, de nem lehet a Képviselői Irodaházból sem irányítani a pártot. Ennek pedig nem csak az a praktikus oka, hogy nem vagyok parlamenti képviselő, így valójában most is az MSZP XI. kerületi irodájából irányítom a pártot, hanem az is, hogy
az irodaházból, ahol alapvetően a frakció működik, nem lehet néppártot, mozgalmi pártot szervezni.
Rövidtávon az lesz a megoldás, hogy valahol bérelünk egy kisebb, néhány szobából álló irodát.
A Villányi útban egyébként látok lehetőséget, némi pénzből az az épület egy olyan baloldali centrummá fejleszthető, ahol minden helyet kaphat a képzéstől a kutatáson át a mozgalmi munkáig. A Köztársaság téri egykori székházba éppúgy nem költözünk vissza, ahogy a Jókai utcába sem: nem visszafele megyünk, hanem előre.