Élete végéig fegyházban maradhat az a 34 éves férfi, aki a vádhatóság szerint tavaly júliusban egy veszekedés után véresre vert, majd megfojtott egy 18 éves nőt Vas megyei Bobán.
A korábban színészként, majd mentőápolóként dolgozó, önkormányzati képviselőként is ismert vádlott a TV2 információi szerint
titkos viszonyt tartott fent a nála jóval fiatalabb lánnyal,
de kapcsolatuk ismeretlen okból megromlott.
A gyilkosságot is veszekedés előzte meg. Ekkor a lány otthonában találkoztak, az áldozat pedig sértő megjegyzéseket tett a férfire, aki dührohamában nagyon megverte partnerét.
Ezután hazaindult volna, de a vádirat szerint eszébe jutott, hogy a barátnője másoknak – esetleg rendőröknek – is beszélhet a verésről. Ezért úgy döntött, hogy megöli:
levitte a pincébe a vérző, magatehetetlen áldozatot,
a lakásban feltörölte a vérnyomokat, majd felhívta az Országos Mentőszolgálatot, hogy bejelentse, halálos baleset történt - valósznűleg úgy akarta beállítani a történteket, mintha partnere megbotlott és legurult volna a pincelépcsőkön.
A fiatal nő azonban hallotta a beszélgetést, sikoltozni kezdett: a vádlott ezért visszament a pincébe, és
orrát-száját befogva megfojtotta.
A Vas Megyei Főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolja a vádlottat, aki elfogása óta előzetes letartóztatását tölti.