Megnéztük, hol vehette az orvos a gyilkos fegyvert

Vágólapra másolva!

A nyíregyházi piacon vehette a romániai doktor a fegyvert, amellyel gyilkolt. Egy helyi nőt ölt meg, a férjét pedig súlyosan megsebesítette. Azt, hogy piacon vette a férfi a pisztolyt, informátorunk is megerősítette. Egészen pontosan azt mondta, hogy ott lehet kapni fegyvert. Ezután indultunk Budapestről Nyíregyházára.

Mágó Károly

Vágólapra másolva!

gyilkosság fegyver orvos Nyíregyháza gyilkos

A Budapest–Nyíregyháza közötti 230 kilométeres távolságot valamivel több, mint két óra alatt tettük meg. Az autópálya és a piac közötti nyolc kilométeres szakaszt pedig közel negyven perc alatt. Reggel kilenc körül ezen a szakaszon ugyanis óriási volt a dugó. Míg a város többi részén a szokásos forgalom volt, addig a Tokaji úti piacot csak lépésben lehetett megközelíteni.

„Nem véletlen” – mondja egy helyi férfi. „Hónap eleje van, ilyenkor kap mindenki pénzt, ráadásul ezen a héten kezdődött az iskola. A családoknak minimum egy-két apróságot, tornacipőt, pólót vagy ceruzát még venniük kell” – teszi hozzá.

Ahogy belépek a piacra, rögtön tudatosul bennem, hogy a férfi nem túlzott.

Ez Magyarország egyik legnagyobb piaca.

Több bejárata is van, én a főbejáratot választom. Itt több árus egymás mellett öltönyöket próbál eladni. Minden bizonnyal az aktuálisan divatos színekben és fazonokban.

Mellettük fürdőruhákat lehet kapni. Ezen némileg meglepődöm, mivel lassan szeptember közepe van, de az árustól rögtön meg is kapom a választ, amikor arról érdeklődöm, hogy megy a bolt. „Rosszul – vágja rá –, a jövő héttől váltok is. Akkor már fehérnemű lesz itt.”

Amikor azt kérdezem, hogy lehet-e itt gázspray-t kapni, hivatalosra vált a hangja, azt mondja, nem, és már fordul is egy potenciális vevőhöz.

A gázspray iránt azért érdeklődöm, mert

abban biztos vagyok, hogy egy ismeretlennek pisztolyt nem fognak eladni.

Néhány méterrel beljebb egy – mondjuk így – vegyeskereskedést találok. Lehet ott kapni márkás mosószert, üdítőt, csokoládét. Ráadásul a vevők egymás után kapják a blokkot. Ezzel tehát biztosan nem csal a tulajdonos, az már más kérdés, hogy hogyan tudja a termékeit jó húsz százalékkal olcsóbban adni, mint az egyes üzletláncok, amelyek tízezerszámra rendelik ugyanezeket az árukat.

Ahogy az ember a piac hátsó parkolója felé halad,

egyre érdekesebb és egyre kevésbé legális dolgokat lát.

Olyan műszaki eszközöket, amelyek a megszólalásig hasonlítanak az eredetire – mondjuk iPhone-fülhallgatókat.

Igaz, azt, hogy ezek nem eredetiek, az eladó sem tagadja, mindössze azt mondja, hogy ez semmivel sem rosszabb minőség, mint az eredeti. Csak éppen más van ráírva. „Nyugodtan megveheted” – mondja, ahogy a hangszórókat is, teszi hozzá. Nála is próbálkozom a gázspray-vel, de használható információt tőle sem kapok. Igaz, ő nem fordul el, sőt annyit elárul, hogy

itt mindent lehet kapni, csak a megfelelő helyen kell keresni.

Azt azonban, hogy hol, nem árulja el.

A tőle néhány méterre lévő árusnak pedig egyszerűen nincs ideje csevegni. Cipőket árul, főleg sportcipőket. Olyanokat, amelyek a megszólalásig hasonlítanak a több tízezer forintba kerülő Nike vagy Puma cipőkre. Csak éppen ezeken nincs márkajelzés. Így néhány ezer forintba kerülnek.

Mondom is az eladónak, hogy a márkajelzés hiányzik róla. Szinte elfut mellettem egy másik vevőhöz kezében egy 42-es cipővel, miközben alig halhatóan odasúgja nekem, hogy „azt is megoldjuk”. Hogyan, kérdezem, de akkor már magára hagyta azt a férfit is, akihez tőlem szaladt. Már egy harmadik embert szolgál ki, miközben egy negyediknek azt sorolja, hogy az adott cipőből milyen színek vannak.

Úgy tűnik, mindenki ismeri a titkot.

Erőszakosan állok az újabb érkező vásárlók elé, hogy én is megtudjam, hogy hogyan lehet megoldani, hogy legyen rajta jelzés. Ráragasztom, mondja az eladó. És valóban. A férfi, aki a 42-es cipőt fölpróbálta, az egyszínű narancssárga helyet már egy olyat kap, amelyen a Nike cipők emblematikus pipája is rajta van.

Vannak azonban, akik jóval lazábban fogják fel a dolgot, és hangosan kiabálják, hogy márkás pólókat árulnak néhány ezer forintért.

Alkudni lehet.

Ezt én magam is hallom, amikor elmegyek egy-egy árus, illetve vásárló mellett. És van, ahol még alkudni sem kell, ki van írva: több darab olcsóbb.

Ezen a részen, a belső parkoló mellett több büfé is van. Talán a legeklektikusabb kép ezen a részen fogad: egy ázsiai férfi elektromos eszközzel vágja le a forgó hús megsült részét, és adja ki a giroszt. A kultúrák és a gasztronómia furcsa találkozása ez.

A piacon egyébként is több nyelven folyik az üzletelés, leginkább román, ukrán és cigány szavakat csípek el. Illetve, azt, ahogy az egyik nő azt mondja a másiknak magyarul: „Itt azt már nem lehet kapni, csak Romániában.” Azonnal odalépek hozzá, hiszen indulás előtt azt az információt is kaptam, hogy fegyverhez ott és Ukrajnában lehet a legkönnyebben hozzájutni, de amikor meghallják, hogy mit akarok venni, gyakorlatilag elzavarnak. „Jó ember, zománcos, valódi lábost akarunk venni. Nem vagyunk mi bűnözők” – mondják.

Jó tízpercnyi séta után, amikor már majdnem feladom, egy nagy bajuszú férfi lép oda hozzám, kezében kis dobozok vannak, de azokat alig mutatja. „Márkás parfüm érdekel?” – kérdezi. Nem, mondom, gázsprayt akarok venni. A férfi hadarva mondja: „Ide hallgass! Azt nem tudom, hol lehet venni,

azt viszont megmondom, hogy cigit hol árulnak, ők biztosan tudnak segíteni.

De csak akkor, ha veszel tőlem valamit.”

A „márkás” parfümért járó 1000 forintot mosolyogva fizetem ki, nevetni csak néhány órával később kezdek, miközben kollégám a dobozt fotózza: BOOS áll rajta, ezüst betűkkel. Az eltérés nem túl nagy, azt leszámítva, hogy a valódi parfümjeit több tízezer forintért áruló világmárkát így írják: BOSS. Az meg a kibontása után derül ki, hogy az „illata” sem hasonlít az eredetihez.

Az információt, hogy a cigarettaárust hol találom, a parfümért járó pénz kifizetése után kapom meg. Előbb egy idősebb asszony egy fiatalabbhoz küld, az egy férfihoz, aki egy másik idős asszonyhoz, aki már sorolja egy érdeklődőnek az árakat.

Nekem végül Parlament márkájút és Rothmanst ad el. Egyet ugyanis, ahogy fogalmaz, nála nem lehet venni. Összesen 1300 forintot fizetek. Nagyjából a felét annak, amennyi egy dohányboltban fizetnék. Figyelmeztet, hogy kettőt ne vigyek a kezemben.

Rendőrök is vannak itt, azok be is vihetik”

– mondja. Azt tanácsolja, hogy az egyiket tegyem a zsebembe.

Jó rendben, fogadom meg a jó tanácsot, de gázsprayt hol lehet venni, kérdezem. Azt én nem tudom, mondja.

Újabb negyedóra keresgélés és ide-oda küldés után kerülök el az újabb cigarettaárusokhoz. A sors iróniája, hogy ők pont annál a bejáratnál állnak, ahol bementem.

Azonnal sorolják az árakat, náluk mindenféle márkát lehet kapni. De csak nagy tételben. Legalább egy kartont kell venni. Helyben egy doboz Marlboro 550 forintba kerül. De akár Budapestre is felhozzák, igaz, az már dobozonként 50 forinttal többe kerül.

„Nagy a rizikó” – teszi hozzá, ahogy azt is, hogy csak akkor vágnak neki a 220 kilométernek, ha legalább 100 kartont rendelek.

Miután két ukrán cigaretta már lapul a zsebemben, amiből akár problémám is lehet, ha meglátják – ahogy az eladó figyelmeztetett –, inkább a gázsprayről érdeklődöm.

Azt mondják, azt

náluk nem, csak az ukránoknál lehet kapni.

Őket – ahogy mondják –, könnyen megismerem, mert leginkább benzint árulnak, méghozzá nagy autókból, főleg Mercedesekből. Ennek egyszerű az oka, azokban több benzin fér el. Igaz, mondják, azt is megbütykölik, átfúrják a tankját, úgy még több fér el bennük, akár 120 liter is.

Ez egyébként – hogy az ukrán benzinárusokon keresztül lehet fegyvert szerezni – egybevág azzal, amit az informátorunk mondott. Mielőtt azonban elindulok benzinért, kapok egy jó tanácsot: ne vegyek belőle. A cigarettaárus szerint ugyanis három liter benzinhez egy liter vizet kevernek, ami tönkreteszi az autót, ráadásul mostanság már csak száz forinttal adják olcsóbban – teszik hozzá.

Hogy ez igaz-e, nem sikerül megtudni. A cigarettaárus útbaigazítása alapján – a vasúti sínek melletti parkolóban – valóban találok embereket, azt azonban nem ismerik el, hogy benzint árulnak. Igaz, azt sem mondják, hogy nem. Hogy ukránok-e, nem tudom, az biztos, hogy tökéletesen beszélnek magyarul. Látszik rajtuk, hogy óvatos emberek. Arra kérnek, menjek vissza pár nap múlva.

Amikor a gázsprayről kérdezem őket, azt mondják, körbekérdeznek,

várjak pár percet, de vissza jóval több, mint egy óra múlva sem jöttek.