Egy-két tucat súlyosabb túrabaleset történik évente

Augusztus első két hetében két súlyos sérüléssel járó baleset is történt a Vadálló-köveknél a Visegrádi-hegységben. A súlyosabb esetben egy 31 éves nő több tíz métert gurult lefelé a gerinctől egy körülbelül 60 fokos lejtőn, kövek közé. Több csontja is eltört, a mentését közel 40 fő, barlangi és kutató-mentők végezték.

Minden évben történnek hasonló balesetek a főváros környéki népszerű túraútvonalakon, mégsem jelenthető ki, hogy akár a Vadálló-kövek, akár a Holdvilág-árok, netán a Tündér-szikla veszélyes helyszín lenne. Talán a Rám-szakadéknál sérül meg a legtöbb túrázó, de ennek is elsősorban az az oka, hogy ez a legforgalmasabb célpont a főváros környékén: évente több mint 60 ezer ember fordul meg arra.

Országosan is a Budapest környéki hegyekben sérül meg a legtöbb túrázó, hiszen itt megy ki a természetbe a legtöbb amatőr. Aki a Bükkbe vagy a Mátrába indul túrázni, az jellemzően már nem alkalmi hobbista.

Átfogó statisztika nincs arról, hogy hányan sérülnek meg az országban túrázás közben.

A katasztrófavédelmet évente átlagosan 15-20 alkalommal riasztják túrabalesetekhez. Legtöbbször szakadékba csúszott embereket kell menteni,

ritkábban sziklafalon, hegyoldalon fennrekedteket hoznak le a tűzoltók – válaszolta az Origo megkeresésére Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. 2014-ben 14 mentésük volt, tavaly 18, idén eddig tízszer hívták őket bajba jutott túrázóhoz.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálatot évente 2-5 barlangi balesethez riasztják, míg a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat átlagosan évi 8-10 túrabalesetnél segédkezik.

Mindkét szervezet csökkenő tendenciáról számolt be.

A barlangi balesetek száma két okból csökkent az elmúlt években: egyrészt sokat javult a túravezetők képzése, másrészt a legtöbb barlang le van zárva, és csak szervezett túrákon látogatható – mondta Horváth Richárd, a barlangi mentők országos vezetője. Ma már egyáltalán nem jellemző, ami korábban gyakrabban előfordult, hogy a veszélyesebb barlangokat lezáró rácsokat, lakatokat tönkreteszik, hogy „beszökjenek” a barlangokba. Ezt azért sem könnyű már megtenni, mert duplán biztosítottak az ilyen rácsok, kívülről nem lehet elérni a belső zárat. Egyébként rendszeresen, 2-3 évente ellenőrzik és felújítják ezeket a lezárásokat.

Manapság már nincs olyan hírhedt hely, mint az 1930-as években volt a budai Mátyás-hegyi barlang, amelyre azért ragasztotta a Tűzoltó-barlang „gúnynevet” a városi szleng, mert rendszeresen ki kellett szállniuk oda a tűzoltóknak túrázókat menteni.

Ahhoz képest, hogy egyre többen túráznak, a balesetek száma elenyésző Forrás: Sipos Zoltán - Origo

A Pest megyei kutató-mentőket is kevesebb felszíni túrabalesethez riasztották az utóbbi évben, de ez még a 2014. decemberi, tragikus ónos eső hatása lehet szerintük. Akkor ugyanis olyan jelentős kár keletkezett a pilisi erdők fáiban, ami hosszú időre balesetveszélyessé tett sok területet, ahol az erdészet meg is tiltotta a kirándulást. Az életveszélyt ugyan már elhárították, de még sokakban él a figyelmeztetések emlékezete.

Kánikulában miért nem?

Érdekesség, hogy nyáron szinte alig vannak túrabalesetek, nyilvánvalóan azért, mert a tavasz és az ősz a fő túraszezon. Pedig nyáron az időjárási körülmények is kiszámíthatóbbak, sokkal kisebb a veszélye, hogy rásötétedik a túrázókra, és a budai hegyekben akár 4-5 fokkal is hidegebb lehet, mint lent a városban.

Fordított a helyzet télen. Míg a városban bőven fagypont felett lehet a hőmérséklet, addig például a közel 700 méteren fekvő Dobogókő felé már félúton elérjük a „dérhatárt”, és ilyenkor a Rám-szakadék patakja már be van fagyva, komoly erőpróbává téve az utat.

Ahhoz képest, hogy évente 20 millióan látogatnak ki a budai hegyekbe, elenyésző a túrabalesetek száma – mondta az Origónak Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Hozzátette: mivel a főváros környékén évről évre nő a kirándulók száma, a balesetek száma is nőhet valamelyest, de nem jelentősen. A túraútvonalak infrastruktúráját – a túrajelzéseket, a korlátokat, a kapaszkodókat, a lépcsőket, a létrákat, de a padokat, az asztalokat, a tűzrakó helyeket is – évente rendszeresen ellenőrzi az erdőgazdaság, bizonyos esetekben civileket is bevonva. A kilátók állapotát pedig szintén rendszeres időközönként, de minden esetben szakemberek ellenőrzik.

Abban minden mentésben érintett egyetért, hogy a túrabaleseteket 90 százalékban az emberi figyelmetlenség, felelőtlenség okozza. Kisebb hányadban az időjárási körülmények is közrejátszhatnak.

Az Origo által megkérdezett profi túrázó szerint például egy hirtelen felhőszakadás, de még egy erősebb széllökés is meglephet egy teljesen tapasztalatlan természetjárót hegygerinceken, magas sziklákon. Vannak továbbá olyan helyek, amelyek a rutintalanoknak elsőre nem tűnnek veszélyesnek, pedig azok. Ilyenek például a régi kőfejtők, amelyek meredek falán könnyen megindulnak a kövek, vagy akár a várromok is.

Azt is jó tudni, hogy az erdőben akár egy hétig is felázott marad a talaj egy-egy esőzés után, hiszen alig éri napfény, illetve ugyanezért korábban is bealkonyul a fák között.

Van, ami csak első pillantásra veszélyes, mint például ez a „sárkánycsontváz” volt Dobogókő környékén januárban Forrás: Sipos Zoltán - Origo

A másik jó tanács, hogy mindenképpen legyen a túrázónál térkép és iránytű (már ha tudja használni őket). Ez a digitális korban jószerével egyetlen mobileszközzel megoldható, ám a profik általában hagyományos eszközöket is visznek magukkal. Nincs ugyanis mindenhol térerő, és a GPS-jel is bizonytalan lehet, akár technikai okok miatt, akár például vihar közelében.

És lehetőleg előre tervezzük meg és folyamatosan kövessük is nyomon az utunkat a térképen, ne csak akkor, ha eltévedtünk, ugyanis

egy balesetkor életmentő lehet, ha pontosan meg tudjuk mondani a pozíciónkat a mentőknek.

Persze a GPS-koordináták a leghasznosabbak, de az is nagyon sokat segít a mentőcsapatnak, ha meg tudja mondani a segélykérő, hogy melyik túrajelzésen haladt, kb. hány kilométert tett meg, és milyen tájékozódási pontokhoz van közel a sérült.

Ezt érdemes komolyan venni, mert míg a városban elvárható, hogy negyedóra alatt a helyszínre érjen a mentő, ez nemcsak a nagy hegységekben, de még a budai hegyekben is több órára nyúlhat. A Vadálló-köveknél legutóbb történt, említett balesetnél

este negyed nyolckor érkezett a riasztás, és a mentők közel három óra múlva tudták elérni a sérültet.

A helyszínhez csak egy kilométeres közelségig tudtak eljutni terepjáróval, és onnan még 220 méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük sötétben.

A mentésért nem kell fizetni

Míg külföldön a hegyi mentés költségeit – amennyiben megállapítható a szándékos felelőtlenség – átháríthatják a túrázóra, addig Magyarországon még nem számláztak ki mentési költségeket sem barlangi, sem felszíni mentésért, legalábbis a barlangi mentők tudomása szerint. Mivel a mentés állami feladat, a költségek sem a barlangi mentőszolgálatnál jelentkeznek, amely egyébként egyesületi formában működik. Ez azt jelenti, hogy anyagi forrásaikat elsősorban a személyi jövedelemadó nekik felajánlott egy százalékából, tagdíjakból, támogatásokból szerzik, és állami pályázatokon is indulnak, ha éppen kiírnak olyat, ami az ő profiljukba vág. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat létszáma nagyjából 100 fő - beleértve a mecseki és az Aggtelek környéki területi egységüket is -, ebből 60 fő lehet, aki személyesen részt vesz barlangi mentőakciókban. Országosan körülbelül 80 barlangi mentő lehet, ami nem nagy szám, ha azt vesszük, hogy egy-egy nehezebb mentésnél akár félszáz főre is szükség van.