– Ghostbusters? – Nem, Toastmasters. Hogy merre van, tudod-e? – kérdezem az ifjú járókelőt. – Nem tudom. - Valami bankszékházban lesz a buli, itt az utcában... – Ja, csak egyenesen tovább, és majd meglátod.
Tényleg meglátom, akkor viszont elkerekedik a szemem, mert a beszédversenyre érkezve a bejáratnál anyám nevét és a szigszámomat is meg kell adni. Nem a banki szekusoknak, ők ránk sem hederítenek, hanem a szervezőkhöz tartozó kockás inges bölcsészgyereknek, de az is lehet, hogy civilben IT-s. Érzem, hogy igazán komoly helyre érkeztem, bár nem tudom, mi az oka az extra adatellenőrzésnek:
talán attól félnek, hogy belóg egy szóterrorista, és belebeszél a versenyprogramba?
A Toastmasters egy nemzetközi szervezet, ami azért van, hogy fejlessze a vezetői és az előadói készségeket. Legkisebb egységei a klubok, ebből csak Budapesten 10 működik. Most hétvégén a nemzetközi szervezet osztrák és magyar klubjainak legjobb előadói mérték össze tehetségüket és felkészültségüket két versenyszámban: humoros beszéd és rögtönzött beszéd kategóriákban. A versenyzők angol, német, illetve magyar nyelven is indulhattak, a házigazdák emellett workshopokat is tartottak.
Hajoljunk kicsit közelebb egymáshoz! Önök szoktak csak úgy beszédet mondani? Az nem ér, ha olyan apropóból, hogy a gyerek kettest hozott haza. Az viszont igen, hogy a gangon minden kovászos uborkás üvegen áteső, mindig nyakkendős Dezső úrhoz kell néhány keresetlen szót intézni. Állásinterjú? Prezentáció a cégnél? Esküvői tószt? Temetési beszéd? Na ugye. Ehhez képest már az ókortól ismert fogalomról beszélünk, a retorikáról – elég csak megemlíteni a gorgiaszi alakzatokat: az ellentétek, hasonló hangzású szavak, tagmondat-egyenlőség és rímek használatát. Ugye-ugye?
Itt most a döntőket nézhetjük meg, a már említett rögtönzés és humoros beszéd kategóriákban. Baromi egyszerűnek tűnik, de érdemes megállni egy pillanatra: kap az ember egy témát, meg fél perc gondolkodási időt, és hajrá, de maximum 2 és fél perce van, különben kizárják.
Arisztotelész és Cicero nevű olvasóink most biztosan lenézően legyintenek, nekünk, többieknek viszont nem marad más, csak a döbbenet.
Már csak azért is, mert ennek a Toastmasters dolognak erősen amerikai illata van. Oké, onnan jött (1924 óta létezik!), de azért leesek a székről, amikor az egyik főszervező megkérdezi a versenyprogram előtt, hogy tudunk-e tapsolni. Szerencsére mindezt fölírtam a jegyzetfüzetembe, különben most azt hinném, hogy lidérceset álmodtam, ami mondjuk érthető lenne, mert bab volt vacsorára. Szóval, hogy tudunk-e tapsolni. És nevetni. Nem vicc: mindkettőt begyakoroljuk.
Aztán bejön a rögtönzés kategória első versenyzője. (Összesen hárman vannak itt a döntőben.) A szpíker kétszer is elmondja a témát:
Számodra mit jelent az emberség? Számodra mit jelent az emberség?”
Számomra itt és most azt, hogy nincsen lőfegyverem – fut át az agyamon, de nem ez a lényeg. Tegye fel a kezét, akinek csípőből menne! Nem a lövöldözés, hanem a rögtönzött beszéd, nagy nyilvánosság előtt. Nagyfügedi Gergelynek megy. Nagyon jól megy. Arról beszél, hogy egy idős néni le akar ülni a helyére a buszon, de ő nem engedi. Aztán a végén kiderül, hogy azért nem, mert ő a buszsofőr. Elmesélve persze smafu, de a helyszínen, élőben nagyon üt, nézek, mint a guszlén játszó kecskepásztor a hárfaművészre.
A bíráknak egy percük van értékelni a produkciót. Titokzatos arccal teszik. Pontozzák a beszéd felépítését, szerkezetét, a hangjátékot és a testbeszédet is. Jelentkezem önkéntesnek, hogy esetleg én is szívesen pontoznék, de elhajtanak, mert nem vagyok Toastmasters-klubtag. Ennek egyébként semmi akadálya nincsen, bárki jelentkezhet, a havi tagsági díj 3000 forint. A foglalkozások két szálon futnak: a nyilvános beszéd és a vezetési készségek fejlesztésében segítik a résztvevőket. A metodika a washingtoni központból jön, az ifjú toastmasterek munkafüzetekből, gyakorlatok révén sajátíthatják el a retorika fogásait.
Ács Bence, a rendezvény PR-osa például korábban sokat ő-zött beszéd közben. Néhány hónap után sikerült ezt a rossz szokását teljesen elhagynia – meséli, és miközben beszél, tényleg egyetlen fölösleges ő sem hagyja el a száját. Azt mondja, a foglalkozásokon klikkerrel kattintgattak a többiek, ha hibát észleltek egy-egy mondatában. Az elején furcsa érzés – teszi hozzá –, hogy akár tízszer is megszólalnak a klikkerek, miközben az ember azt hiszi, semmilyen hibát nem vétett.
A másik két versenyző produkciója szintén jó volt, Mizsei Zoltán filmes példával dolgozott, Tóth László pedig Shakespeare-t idézett, és Jézust is megemlítette beszédében.
Tóth László később a rögtönzött kérdésre, miszerint lehet-e készülni a rögtönzésre, azt válaszolja mosolyogva, lehet, de nem tudja, hogyan.
Humoros beszéd kategóriában (sorrendben) Adorján Csaba, Forray Zsuzsanna és Kéri-Zágoni Ildikó indulnak. Forraytól lopok is egy gondolatot: „mint egy baleset, nem tudod nem nézni” – mondja a gombfóbiáról előadott beszédében, én meg elhatározom, hogy ezt minél előbb elsütöm valamelyik cikkemben. Kéri-Zágoni Ildikó kérdezgeti a közönségét, miközben vígjátéki elemekkel fűszerezett erkölcsi példabeszédet, motivációs előadást tart egyben.
A Hirling Bálint fotós kollégával alkotott privát zsűrink szerint a legjobb a csapatban Adorján Csaba volt, aki abszurd elemekkel is dolgozva Balin töltött nászútjáról mesélt. Látszott rajta, hogy a gesztusait is sokat gyakorolta. A rögtönzött kategóriában Nagyfügedi Gergely volt a kedvencünk, aki a produkció után nyilatkozva azt mondta, leginkább a felesége motiválta.
Látta, amint éppen kitöltöttem a jelentkezési lapot, ezért arra gondoltam, beleírom, hogy ő motivált. Jólesett neki”
– mondja csibészes mosollyal.
Ezzel együtt a kategóriáját nem ő, hanem Mizsei Zoltán nyerte, míg a másikat Adorján Csaba. Privát zsűrink ötvenszázalékos eredményt produkált, ami kezdetnek nem is rossz.
A versenyen kívül workshopokat is tartanak a toastmesterek, én – aki az írott sajtótól érkezem, és tévé-előfizetésem sincsen – a „hogyan kell jól kinézni és jól beszélni a tévében” címűre ülök be. Itt többek közt olyan trükköket tanulunk meg Henry Scullion médiagurutól, mint hogy hogyan tűnjünk vékonyabbnak a képernyőn. Nem mondom el a titkot. Azért nem, mert akkor mindenki soványabbnak tűnne, tehát az egész olyan lenne, mintha nem történt volna semmi, hiszen a vékony kövér továbbra is kövérebbnek látszana, mint a vékony vékony. És erről bármikor tartok egy kétperces rögtönzött beszédet.