Gyurcsány: A demokratikus Magyarország győzni fog
![DK Demokratikus koalicio élőlánc a parlament körül](https://cdn.origo.hu/2023/12/3ZcUL7ExPYRRxuARu_Ew9HbaSgO-lz2Bb__8QDB8UNQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ4ZWNlZGM0OTFmMjQ4YmRiNGY3MmYxODhiZGUwY2U5.webp)
Gyurcsány Ferenc a vasárnapi referendumról azt mondta, azzal megpróbálják elrabolni Magyarország tisztességének nagyobbik felét, véleménye szerint azonban a demokratikus ellenzék képes lesz ezt megakadályozni.
A népszavazás a DK számára nem az Európát valóban kihívások elé állító menekültkérdésről szól –jelentette ki. A bajba jutott emberek ugyanis nem Magyarországra akarnak jönni, legfeljebb átvándorolnak rajta – tette hozzá. A miniszterelnök és kormánya az ország európai elkötelezettségét, humanizmusát kívánja megkérdőjelezni, erre mond a DK nemet azzal, hogy nem vesz részt egy „alkotmányellenes, tisztességtelen, emberietlen kampányban” – fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc szavai szerint az elmúlt napok, hetek dacára a kormány is érti és érzi, hogy a kampány eredménytelen lesz, a népszavazás el fog bukni, a jóhiszemű, demokratikus Magyarország pedig győzni fog. Hozzátette, hogy szerinte vasárnap a távolmaradók lesznek többen. Kijelentette, hogy az élőlánccal nemcsak a demokrácia és parlamentarizmus szimbólumává vált épületet védik, de Magyarország európai uniós tagságát is, mert hosszú távon ez a tét.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke pedig arról beszélt, 5500 arcra és kézre ragasztható, EU-s matricát osztottak ki szimpatizánsaik között, tehát ennyien biztosan összegyűltek, hogy élőlánccal vegyék körbe a Parlamentet.