Tett és Védelem: A Jobbik továbbra is antiszemita
![Jobbik ’56-os megemlékezésén Budapesten Corvin köz](https://cdn.origo.hu/2023/12/KtxY6oO5KGggbB-yp5viROBYG15WNyUZuRxdEV8Sqfs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2ODA5OWNiZGIxYTQ5MjE5OTkwNGI2MjlmZDk4NThk.webp)
Az egyik legnagyobb veszélyt jelentő folyamat az, ami jelenleg bizonyos körökben éledezik. Jelesül a Jobbik és az ellenzék egyéb pártjainak összefogása - mondta a 888.hu-nak Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Jobbik úgy tesz mintha a korábbi, antiszemita kijelentései és nézetei nem léteznének - tette hozzá.
Ez a jelenségnek a felszíni része, hiszen ez csak a fővárosi, illetve a nagypolitikai aktivitásban része a Jobbik elmúlt fél-, háromnegyedéves megnyilatkozásainak. Ezzel párhuzamosan a Jobbiknak továbbra is van egy arca, amelyik még – a meggyőződésem szerint nagyon károsan – cukisági kampánynak nevezett jelenség ellenére sem változott, így
semmiben sem mutat más képet a korábbi radikális, szélsőjobboldali ideológiájához képest -
mondta Bodnár Dániel.
A Tett és Védelem Alapítvány vezetője úgy látja, a lokális jobbikos politikában mind a mai napig a hangnem ugyanaz a radikális, antiszemita és az összeesküvés-elméletekre alapozó retorika, mint amit megszoktunk a Jobbiktól az elmúlt hat-nyolc évben. Mindezek alapján azt érdemes hangsúlyozni, hogy nem szabad szem elől téveszteni, hogy a párt látszólagos nagypolitikai puhulása kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a néhány számító, önmérséklettel rendelkező politikusa
megkísérli elfelejtetni a párt antiszemita megnyilvánulásait -
olvasható az interjúban.