Az őszi ülésszak eddigi leghosszabb ülésével folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőtől hat napon át üléseznek, kedden az alaptörvény Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt hetedik módosításáról szavaznak, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.
A képviselők a hétfői ülés végén szólhatnak hozzá utoljára például az alaptörvény hetedik módosításához, amiről kedden határoznak,
és ami a kormányfő szerint azt az új egységet fejezi ki, amely a kvótareferendum után jött létre.
"Az alkotmányos identitás kérdése a jövő egyik fontos, de az is meglehet, hogy legfontosabb kérdése, és egyben a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is" – mondta korábban a kormányfő.
A változtatás értelmében idegen állampolgár Magyarország területén csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.
Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást, így kérdéses, hogy a kétharmados indítványt el tudják-e fogadni. A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta feltételként, míg az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.
A kötelező betelepítési kvóta veszélye nem múlt el,
az Európai Tanács december 20–21-ei ülésén ismét napirenden lesz, ezért fontos az alkotmánymódosítás
– mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Kossuth Rádióban elmondta azt is: a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy kötelező betelepítési kvóták nem lehetnek.
Az Európai Unióban azonban óriási küzdelem lesz, mindenáron le akarják tolni a torkunkon ezt az ügyet, ezért szükség van arra, hogy megvédjék az országot az alaptörvényen keresztül is”
– hangoztatta, hozzátéve: a parlamentben kedden kiderül, hogy ki akarja megvédeni Magyarországot, és ki nem. Azok, akik nem szavazzák meg az alkotmánymódosítást, nem akarják megvédeni.
A miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország nem zárta le a határait, az országba be lehet jönni a szabályok tiszteletben tartásával. Magyarország – a kötelességét teljesítve – a zöldhatárát zárta le, ami külső schengeni határ.