Néhány napja nevezték ki, az előző parancsnok nyugdíjba ment. Az, hogy elődjét nem menesztették, mennyiben segíti a munkáját?
Két évig a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese voltam – előtte több mint húsz évet töltöttem a rendőrségnél.
Már maga az, hogy átkerültem a rendőrségtől a büntetés-végrehajtáshoz, nagy váltás volt.
Teljesen más a két szervezet, a két év arra volt jó, hogy átlássam a különböző folyamatokat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan időszakban kerültem a büntetés-végrehajtáshoz, és most olyan időszakban lettem országos parancsnok, amikor rendszerszintű változásokon dolgozhatunk. Az utóbbi két évben, az országos parancsnok helyetteseként részt vehettem azoknak az új feladatoknak, terveknek a kidolgozásában, amelyek meghatározzák a büntetés-végrehajtás következő évtizedeit. A munka – legyen szó az élet bármely területéről – csak akkor hatékony igazán, ha csapatban zajlik. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a szoros és sikeres együttműködés. Szervezeten belül és azon kívül egyaránt. Ezen együttműködések fenntartására és újak kialakítására is nagy figyelmet fordítok majd. De a hitelességet és a vezetői személyes példamutatást is fontosnak tartom, ahogyan azt is, hogy tudatosítsam az állománnyal, hogy mindenki egyformán fontos a szervezet életében, és céljaink elérése érdekében mindenkinek a munkájára szükség van. Így a már megkezdett úton, a korábbi értékekkel felvértezve, de folyamatosan fejlődve haladunk tovább. A beiktatásomon azt mondtam, hogy könnyű és nehéz az új feladat egyaránt.
Könnyű, mert a szervezet egyébként stabil, jól működik, ez nem jelenthet gondot.
De éppen ezért nehéz is, mert adja magát a kérdés, hogy akkor mit lehet még fejleszteni. De hála istennek, feladat van, unatkozni nem fogok.
Melyek azok területek, amelyeken nem akar változtatni, és melyek azok, amelyeken éles váltást tervez?
Éles váltásra sehol nem gondolok, a finomhangolásokon dolgozom, amelyek hatékonyabbá tehetik a bv. munkáját. A büntetés-végrehajtás komoly tradíciókkal és szervezeti kultúrával rendelkező „cég”, természetesen ezen hagyományok mentén képzelem el a megújulást. Vezetőként elvárom a lendületet és a folyamatos innovációt. Hasznosnak tartom a jó példák átvételét, legyen szó külföldi bv. szervezetről, hazai társszerv gyakorlatáról, vagy akár a versenyszférában dolgozó cég tapasztalatairól. A szervezet ismertségéért fogok dolgozni.
Fontosnak tartom a nyitottságot, a 21. századi módszerek és metódusok alkalmazását, mind a vezetői, mind a végrehajtói szinten.
Az igazságszolgáltatási rendszer egyik elemeként a bv. is hozzájárul a közrend és a jogbiztonság fenntartásához. Sőt, meggyőződésem, hogy jelentős bűnmegelőzési szerepet is betöltünk, bár nem ez az első, ami a börtönrendszerről beugrik az embereknek. Pedig mi adhatunk olyan eszközt a bűnelkövetők kezébe, amivel – ha akarnak – meg tudják változtatni addigi attitűdjüket, ezt pedig szeretnénk minél inkább bemutatni a társadalomnak.
Az emberek előítéletesek a szabadult rabokkal. Ön beszél a rabok integrációs folyamatáról, de hogyan lehet ezt a gyakorlatba átültetni?
Az emberekben a fogvatartottakkal szemben a szabadulásuk után is van egy erőteljes előítélet, miközben annak, aki szabadul, dolgoznia kellene, el kellene, hogy tudja tartani a családját.
Nem egyszerű börtönből szabadultként elhelyezkedni,
ezért valljuk munkatársaimmal, hogy egy szakmai végzettséggel és a bv.-intézetben megszerzett munkatapasztalattal könnyebbé válhat ez az út. A fogvatartottak munkavállalása ugyanis a reintegráció rendkívül fontos eszköze, amely rendszeres életvitelhez szoktat, elősegíti az önbecsülés és a felelősségérzet növekedését, lehetővé teszi a tartási költségekhez való hozzájárulást, a hozzátartozók támogatását és a tartalékolást a szabadulásra. Fontos, hogy szervezzünk jóvátételi programokat, például amikor a rabok kimennek, játszóteret újítanak fel, vagy temetőket gondoznak, tehát olyan dolgokat csinálnak, amivel a közösség értékeihez hozzá tudnak tenni. A társadalom célja is az kell legyen, hogy ezek az emberek integrálódjanak, hiszen, ha újra bűnöznek, akkor nem oldottunk meg semmit. A reintegrációs stratégiánk egyik legfontosabb eleme a munkakultúra elsajátítása. Munka pedig van bőven:
jelenleg több mint 11000 fogvatartott foglalkoztatását tudjuk megoldani, ők vagy munkát végeznek, vagy tanulnak.
Olyan hiányszakmákban nyújtunk képzéseket, amelyekben a szabadultak később el tudnak majd helyezkedni. A szakmák kiválasztásánál az elsődleges szempont az, hogy illeszkedjenek az adott térség munkaerő-felvevő piacához, ezzel is segítve, hogy a fogvatartottak szabadulásuk után a megszerzett tudással, szakképesítéssel felkészülten és minél nagyobb eséllyel kapcsolódjanak be a munka világába. Sőt a büntetés-végrehajtási intézetek mellett működő gazdasági társaságoknál az elítéltek gyakorlatot is szerezhetnek az adott szakmaképzés keretein belül. Eredményeink – ami a fogvatartottak foglalkoztatását jelenti – Európa élvonalába tartoznak.
A rendészeti államtitkár néhány napja azt mondta, a rabok 87 százaléka dolgozik. Mit gondol, a következő években lehet ezt növelni?
A közeljövő egyik legfontosabb célkitűzése, hogy ez a szám elérje a 100 százalékot, vagyis elérjük a teljes foglalkoztatást. Ez jó eséllyel három éven belül megvalósulhat. A társadalom jogos elvárása, hogy a fogvatartottak dolgozzanak. Ez természetesen számunkra is az egyik kiemelt feladat. A mai napon a foglalkoztatási arány elérte a 92%-ot, úgyhogy jó úton haladunk.
Mit lehet tenni azzal, aki azt mondja, hogy ő nem akar dolgozni?
A büntetés-végrehajtási törvény előírja a kötelező munkavégzést a munkaképes, jogerősen elítéltek részére, ezért az, hogy akar-e dolgozni, vagy sem, ma már nem a fogvatartott döntése.
Abban pedig a büntetés-végrehajtás mindent megtesz, hogy a képességeihez, beállítottságához, kompetenciáihoz mérten a legmegfelelőbb munkát kapja.
A fogvatartottak is inkább lehetőséget látnak a munkában arra, hogy hasznosan töltsék a szabadságvesztésüket, arra, hogy saját keresetük legyen, és arra is, hogy támogathassák a családjukat a falakon belülről, vagy legalább kevesebb terhet rójanak rájuk.
A túlzsúfoltság jelenleg nagyjából valamivel több mint 30 százalékos a magyarországi börtönökben, miközben kilenc új börtön épül. Ha ezeket átadják, megoldódnak a problémák?
A zsúfoltság a büntetés-végrehajtás évtizedes problémája, néhány éve még ennél is magasabb volt a telítettség. Az elmúlt két évben 1600 férőhelyet adtunk át. Vélhetően a kilenc új börtönnel elérjük, hogy 100 százalékos legyen a telítettség. Néhány éven belül a túlzsúfoltság kérdése rendeződhet.
Ha már a büntetőpolitikát említi, azt lehet látni, hogy az esetek jelentős részében a bíróság azonnal elrendeli az előzetes letartóztatást, még a – mondjuk így – kisebb ügyekben is. Ez mennyire nehezíti meg az önök munkáját?
A szigorodó büntetőpolitika a börtönök telítettségének emelkedésében is megmutatkozott.
A büntetés-végrehajtásnak befogadási kötelezettsége van, a bíróságok döntése, hogy házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba helyezik-e a gyanúsítottakat.
Amennyiben az előzetes letartóztatás mellett döntenek, úgy az illetőt kötelesek vagyunk elhelyezni. Európában nagyon sok helyen okoz gondot a túlzsúfoltság. Magyarországon a jogszabályi változások, a reintegrációs őrizet bevezetése lehetőséget ad arra, hogy a fogvatartottak egy része a szabadságvesztés büntetése végét otthonában töltse, távfelügyeleti eszközzel.
Azokban a börtönökben, amiket az elmúlt években adtak át, két- és négyszemélyes zárkák vannak, a wc külön van. Az a cél, hogy ilyen intézmények épüljenek?
Igen. Az új börtönök a nemzetközi ajánlásoknak és a magyar jogszabályoknak megfelelően épülnek.
Nem tartanak attól, hogy az emberek egy része azt mondja majd, hogy túl jó körülményeket teremtenek a raboknak?
Feladatunk, hogy megértessük a társadalommal, hogy az elítélteket segíteni kell, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, lehetőséget adjunk, hogy kitörjenek abból a közegből, ahonnan jöttek. A zárkák alapfelszereltsége mindegyik bv.-intézetben azonos, az új börtönök elkészültével pedig – a túlzsúfoltság megszűnésével – mindenhol biztosítva lesz a fogvatartottak számára a megfelelő élettér, így számottevő különbség nem lesz az újonnan épített és a már meglévő börtönök elhelyezési körülményei között.
Nem az a célunk, hogy a rabok plazmatévén nézzék a filmeket, hanem kiemelt feladat például a wc-k leválasztása a zárkáktól.
Ezt a legtöbb helyen már sikerült megoldani, de nem mindenhol, úgyhogy van még munkánk bőven.
Hasonló okok miatt rengeteg pert indítottak rabok, sokan már meg is nyerték ezeket. Hogy állnak ezen a területen?
Vannak most is perek, illetve azok most föl vannak függesztve addig, amíg az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondja, hogy elfogadja-e a Magyarország által hozott intézkedéseket, vagy sem.
Van néhány dolog, ami úgy tűnik, a börtönélet velejárója. Kezdjük talán a cigarettával való üzleteléssel és az azzal történő fizetéssel. Mit tudnak tenni ez ellen?
Sajnos előfordul, de bízom benne, hogy egyre kevesebb ilyet lehet majd látni és hallani. A büntetés-végrehajtási intézetekben problémát jelentenek a tiltott tárgyak, amelyek a legrafináltabb módokon kerülhetnek be.
A fogvatartottak és a hozzátartozóik egyaránt nagyon leleményesek. Nagyon sokat küzdenek a kollégáim, hogy csökkentsék ezeknek az eseteknek a számát.
Ugyanilyen problémát jelent – nem csak nálunk, máshol is – a mobiltelefonok kérdése. Változott a szabályozás, most már a fogvatartottak a börtönök által biztosított, speciális mobiltelefonokat használhatnak. A telefonon meghatározott időben, meghatározott ideig, meghatározott számot hívhatnak csak a fogvatartottak.
De emellett készülékek bejutnak úgy, hogy kijátsszák a szabályokat, a lehető legkreatívabb módokon is akár.
Érkezett már a börtönbe kolbászba töltve is telefon. Nagyon sok trükkel próbálkoznak. A tiltott tárgyak jelentős részét megtaláljuk még a bejutás előtt, amiket pedig nem, azokat a bejutás utáni ellenőrzések felfedik.
A fizikai erőszak, illetve az úgynevezett csicskáztatás mennyire van jelen a börtönökben?
Ez a jelenség inkább az emberek fejében él, mint a börtönökben. Elvétve néhány eset akad, de évről évre egyre kevesebb számban.
A körletfelügyelőkkel és a reintegrációs tisztekkel folyamatosan beszélnek a fogvatartottak, így nagyon kicsi az esélye, hogy ez látens maradhasson, valaki úgyis elmondja.
Ha előfordul, akkor az érintetteket azonnal különválasztjuk, illetve megtesszük a megfelelő intézkedéseket a felelősségre vonásra. Ez nem akkora probléma, mint ahogy azt én is hittem, mielőtt a bv.-ben kezdtem el szolgálni.
A fiatalkorúak börtönében a szakemberek szerint több az erőszak. Ezt meg tudja erősíteni?
A fiatalok életkori sajátosságai miatt személyiségük még nem alakult ki teljesen, ezért az ő esetükben hamarabb előfordul, hogy a vélt vagy valós konfliktust fizikai erővel akarják „lerendezni”. Sokkal több türelem kell a kollégák részéről, speciális szaktudásra és felkészültségre van szükség, amellyel a velük foglalkozó munkatársaim maximálisan rendelkeznek.
A szexuális erőszakok száma is magasabb a fiatalkorúak börtönében?
Erre is pont azt tudom mondani, mint az előző kérdésre, hogy már nem jellemző. Egy-egy olyan eset van, amikor a sértett jelzi, hogy bántalmazták. A fiatalkorúak körletein nincs túlzsúfoltság, így az ebből akadó feszültségek nem jellemzőek.
A feszültségek oldására a hasznosan töltött idő is megoldás, erre nagyon jó eszköz az oktatás és a különböző kifejezetten nekik szóló programok és lehetőségek szervezése.
Ilyen például a leendő vakvezető kutyák képzése, ami nemcsak a majdani gazdáknak, de már most a fogvatartottaknak is rendkívül hasznos, egyúttal megtanulhatják a gondoskodást, törődést is.
Hogyan lehet kezelni egy olyan rabot, akit 20-25 évre, esetleg tényleges életfogytig tartó börtönre ítéltek?
Amikor a szervezethez kerültem, én is ezt gondoltam az egyik legnagyobb kihívásnak, pedig a legkevesebb gond ezen a területen van.
Ezek az emberek rövid idő után megértik, hogy mi történt, mi történik velük, és beletörődnek. Idomulnak a szabályokhoz, örülnek annak, ha bármilyen módon a közösségben lehetnek másokkal.
A munka, az oktatás és a különböző programok számukra is nyitottak, így számottevő különbség köztük és a rövidebb ítéletet kapott fogvatartottak között nincs.