Belenyúlt a rabló késébe az eladó

Kiraboltak egy debreceni élelmiszerboltot
Ezt a férfit keresi a rendőrség
Vágólapra másolva!
Egy férfit keres a rendőrség, aki késsel fenyegetett meg egy bolti eladót Debrecenben tegnap délután. Rablással vádolják.
Vágólapra másolva!
Ezt a férfit keresi a rendőrség Forrás: Police.hu

December 29-én délután egy férfi lépett be a debreceni Derék utca egyik boltjába, és

késsel megfenyegette az eladót.

A kasszában lévő pénzt követelte. A rendőrség honlapján olvasható információk szerint az asszony nem akart neki engedelmeskedni, ellenkezett a támadóval, eközben

belenyúlt a kése pengéjébe.

Könnyebben sérült. A bűncselekményt rögzítette a bolt biztonsági kamerája.

Kiraboltak egy debreceni élelmiszerboltot Forrás: Police.hu

A nyomozók szerint a rabló a 4-es számú főút irányába menekülhetett el a helyszínről, ezért külön kérik azokat az autósokat, akik esetleg felvettek egy körülbelül

170 centiméter magas férfit, aki fekete kabátot, világos kapucnis felsőt, fekete nadrágot és fekete cipőt viselt,

vagy a képek alapján felismerik, esetleg tudnak arról, hol lehet, vagy bármilyen információt megosztanának a bűncselekménnyel kapcsolatban, jelentkezzenek a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám).

Ha nem akarnak személyesen, tegyenek bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú" zöldszámán, a 112-es központi segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Aki tudja, ki tette, hívja a rendőrséget! Forrás: Police.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!