Kerítésbe vezetett árammal harcolt a szomszédjával

220 Voltot vezetett a kerítésbe
Vágólapra másolva!
Tavaly októberben egy 37 éves magyarszerdahelyi férfi tett bejelentést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon, hogy a szomszédja a kerítésének vele közös szakaszába feltételezhetően áramot vezetett, mert az izzik és szikrázik az esős időben.
Vágólapra másolva!

A rendőrség villamossági szakértő segítségével megállapította, hogy a szomszéd ház lakója, egy 73 éves férfi a melléképületéből egy hosszabbítón keresztül a hálózatról 220 volt áramot vezetett a drótkerítésbe.

Tudta, hogy életveszélyes

A szomszédokkal haragos viszonyban lévő férfi gyanúsítotti kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az idős ember azt mondta a rendőröknek, hogy

csak a sértett kutyáját akarta távol tartani,

de tisztában volt azzal, hogy a kerítés megérintése halálos veszélyt jelent a szomszédos házakban élő négy felnőttre és egy 10 éves gyerekre.

220 voltot vezetett a kerítésbe Forrás: police.hu

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 73 éves magyarszerdahelyi férfi ellen emberölési kísérlet gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyet vádemelési javaslattal a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészségnek küldte meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!