Megjelent pénteken a Magyar Közlönyben a kereskedelemről szóló törvény módosítása, amely ismét lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva lehessenek vasárnap. A jogszabály szombaton lép hatályba.
Az Országgyűlés kedden vonta vissza a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást a kormány javaslatára. A most kihirdetett törvénymódosítással a kiskereskedelemben visszaáll az alig több mint egy éve, 2015. március 15-én bevezetett boltzár előtti állapot.
A törvény szövege szerint
az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedő állapítja meg.
A települési önkormányzatok – a helyi sajátosságok figyelembevételével – rendeletben szabályozhatják az üzletek éjszakai (22 és 6 óra közötti) nyitvatartási rendjét.
A MSZP szerdán jelentette be, hogy ennek ellenére folytatja az aláírásgyűjtést a vasárnapi boltzárról kezdeményezett népszavazáshoz, mert nem bízik a kormányban.
Az Origo elsőként írta meg, hogy Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint nem legitim, ebből adódóan nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése.
Péterfalvi szerint a vasárnapi boltzárról szóló törvény keddi visszavonása után
okafogyottá vált az aláírásgyűjtés,