Simicska bizalmasa: Jót tenne, ha Vona lenne a kormányfő

schlecht
Vágólapra másolva!
Interjút adott a Mediapiac.com-nak Schlecht Csaba, Simicska Lajos egyik közeli bizalmasa, a Lánchíd Rádió főszerkesztője. Többek között azt mondta, ha 2018-ban a Jobbik elnöke, Vona Gábor lenne a miniszterelnök, az nagyon jót tenne az országnak. Schlecht annak a Simicska Lajos vezette médiabirodalomnak az egyik képviselője, amely korábbi hírek szerint a Jobbikot próbálja segíteni és így hatalomra juttatni 2018-ban.
Vágólapra másolva!

Schlecht Csaba az interjúban határozottan állítja, hogy nincs semmilyen háttérmegállapodás Simicskáék és Jobbik között, majd mégis azt mondja: "ahhoz, hogy 2018-ban egy másik kormány állhasson fel, választást kell nyerni. Meggyőződésem: bármennyire is jóval szerényebbek Vona képességei, mint Orbánéi,

Szerinte ugyanis "elérkeztünk abba a fázisba, amikor Viktor kétségtelenül meglévő fantasztikus politikai tehetsége kárt okoz, mert a visszájára fordult".
Schlecht egyébként arról is beszélt, hogy Simicska megvásárolhatja az Indexet.

Ha a korábbi tulajdonos Spédernek el kell engednie a portált, akkor Lajos valószínűleg el tudja kapni. Szakmája szerint jogász, a szerződések embere

– mondta Schlecht.

Schlecht Csaba, Simicska Lajos egyik közeli bizalmasa egyébként most éppen a Lánchíd Rádió főszerkesztője. Mégsem innen lehet ismerős a neve sokaknak. Inkább onnan, hogy a kilencvenes években, a Kaya Ibrahimhoz és Josip Tothoz köthető cégeladásokkal hozták összefüggésbe.

Simicskához fűződő viszonyát jól mutatja, hogy azonnal elvállalta a Lánchíd Rádió vezetését, amikor Simicska megkereste, mert

Azt is mondta, hogy Simicskának egyelőre megvan a pénze a médiaportfóliójának a finanszírozására. A pénzt a Lánchíd Rádió, a HírTV és a Magyar Nemzet működésére 2018 végéig félretette – állítja Schlecht Csaba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!