Tizennégy gyanúsítottja van már sajtóhírek szerint a hétfő hajnali, nagy port kavart zuglói taxistámadásnak. Az Origo számolt be elsőként arról, hogy három-négy taxis ütött-vert egy földön fekvő külföldi férfit, miközben tucatnyi kollégájuk nézte végig a brutális verést.
A nem sokkal később előállított első verekedő mellett már 13 további gyanúsítottja van a támadásnak – erről Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője tájékoztatta a Magyar Hírlapot, közölve, hogy a 14 ember ellen önbíráskodás miatt folytatnak eljárást.
A támadás részleteit már rekonstruálta az Origo: eszerint vélhetően félreértés miatt verhették össze a taxisok a külföldi párt. Az amerikai pár egy VII. kerületi szórakozóhelyen járt, mielőtt taxiba ültek volna – úgy tudjuk, a Kazinczy utcában buliztak, ahol egyébként rendszeresen megfordulnak taxishiénák, társaságtól független, sokszor engedély nélkül dolgozó fuvarozók is.
A vélhetően ittas turisták útközben észrevették, hogy a taxióra túlpörög – a támadás szemtanújának később azt mondták, hogy
ezerforintonként ugrált a számláló.
Ekkor szóltak a sofőrnek, hogy álljon meg, és az István utcában kiugrottak a járműből, anélkül, hogy rendezték volna a túlzott számlát.
Később egy újabb kocsit intettek le, de a taxis nem értette, hova akarnak menni, ezért odaadta a mobilját a nőnek, írja be ő az úti célt. A turista ekkor rájött, hogy már közel járnak, és szólt a taxisnak, hogy álljon meg, majd meggondolatlanul, a kölcsönkapott mobillal a kezében kiszállt az autóból.
A sofőr viszont azt hitte, a nő el akarja lopni a mobilját, és megmarkolta a csuklóját, hogy visszatartsa – a lány barátja viszont a taxis kezére csapott, hogy kiszabadítsa a párját. Ezután
pánikszerűen menekülni kezdtek, miközben az okostelefon náluk maradt,
és beugrottak egy újabb taxiba, szám szerint a harmadikba.
A telefon nélkül maradt sofőr riasztotta kollégáit, és az elvitt készülékben működő GPS-jeladó segítségével követni is tudta a turistákat.
A vészjelzésre érkező taxisok a Thököly út és a Zichy Géza utca kereszteződésénél kényszerítették megállásra a menekülők autóját, majd
mindkettőjüket megverték, gázspray-vel lefújták,
függetlenül attól, hogy az amerikai férfi azonnal visszaadta tulajdonosának az elvett okostelefont.