Szijjártó: Nem mérik föl a reális veszélyt

Szijjártó Péter
Dunakeszi, 2016. július 24. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart a terrorizmusról Dunakeszin, a városháza előtt 2016. július 24-én. Kijelentette: az elmúlt hetek, hónapok eseményei világosan mutatják, hogy az európai életforma védelemre szorul. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Nem a kormány, hanem az ország számára van tétje a kényszerbetelepítésről szóló október 2-i népszavazásnak - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter szombaton a Somogy megyei Kötcsén.
Vágólapra másolva!

A Polgári Piknik elnevezésű rendezvényre érkező külügyminiszter a találkozónak helyet adó Dobozy kúria előtt újságíróknak azt mondta: a referendum tétje az, hogy Európában először egy nemzet elmondhatja, mit gondol a bevándorlásról. „Ha elég erőteljesen mondják el a magyar emberek, hogy nem fogadják el a kényszerbetelepítést, nincs az az európai vezető, aki figyelmen kívül hagyhatja ezt" – fogalmazott.

Megerősítés

Szerinte a kormány számára is jelentősége van a népszavazásnak, amely politikájának megerősítését hozhatja. "Olyan erőteljes háttérrel tudjuk tenni a dolgunkat Brüsszelben, amilyen nincs más kormánynak" - mondta. Szijjártó Péter szerint sokan nem mérik fel azt a reális veszélyt, amelyben Európa van. "Gyakorlatilag

a török kormány kezébe helyeztük Európa biztonságának kérdését,

közben a Nyugat-Balkán európai integrációja lassan halad" - mondta.

Eközben európai vezetők kritizálják a török vezetést, noha Törökországon múlik, hogy elenged-e egy több milliós migránsáradatot, a Nyugat-Balkánon pedig az múlik, hogy a bevándorlók megállnak-e Magyarország déli határa előtt - tette hozzá.

Szijjártó: Az ország számára van tétje a kényszerbetelepítésről szóló október 2-i népszavazásnak Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nem az első

Kérdésre válaszolva az osztrák-magyar kapcsolatokról Szijjártó Péter azt mondta, az Osztrák Néppárttal zökkenőmentes a kapcsolata a kormánynak, a szociáldemokratákkal vannak politikai konfliktusok. Világossá tettük az osztrákoknak, hogy mi az európai szabályoknak megfelelően járunk el, az illegális bevándorlókat oda kell visszaküldeni, ahol először beléptek az unió területére.

Magyarország biztosan nem volt első belépési pont -

mondta.

A találkozóra érkező Pintér Sándor belügyminiszter újságírók előtt többek között azt mondta, hogy tervezik a déli határon lévő kerítés megerősítését, és ha a bevándorlási helyzet rosszabbodik, elkezdik építeni azt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!