Vágólapra másolva!
Benzinkúton, gyorséttermi vécében, majd a nyílt utcán csapott le a 29 éves férfi, egy nap alatt öt bűncselekményt is elkövetett az őt vádoló ügyészségek szerint.
Vágólapra másolva!

Fegyveres rablás és kifosztás - fegyház vár arra a férfire, aki a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádirata szerint öt bűncselekményt is elkövetett tavaly október 19-én a főváros különböző kerületeiben.

A rabló gyanúsítgatott

A rabló Kőbányán, egy gyorsétterem mosdójában kezdte a sorozatot:

két kiskorút szemelt ki, akiket azzal az ürüggyel szólított le, hogy hasonlítanak húga támadójára.

Fenyegető fellépése miatt a sértettek nem is mertek ellenállni, követték a férfit, és felszólítására átadták mobiljaikat - a támadónak ez nem volt elég, átkutatta egyikük zsebeit.

Ezután

késsel fenyegette egy angyalföldi benzinkút eladóját,

és elvitte kasszában talált készpénzt, illetve különféle értékeket. Folytatásként Zuglóban portyázott – itt további három rablást és kifosztást követett el az ügyészségek szerint, jellemzően pedig mobilt és készpénzt zsákmányolt a megfélemlített áldozatoktól.

Nem ma kezdte

A rendőrök a még az elkövetés napján elfogták és őrizetbe vették a vádlottat, azóta előzetes letartóztatásban van. A férfi többszöri visszaeső elkövetőnek számít, a vádhatóság ezért is javasolhatta a fegyházbüntetést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!