A folyón helyenként összefüggő jég van, máshol a feltorlódott jégtáblák okoznak gondot. A jég vastagsága helyenként 30–40 centiméter, de van, ahol ennél is vastagabb. Az olvadó víztömeg rengeteg hulladékot is tartalmaz. A térségben több katasztrófaturista fotózza, filmezi a megrongálódott hajókat, jégtáblákat.
Posta György, Tokaj polgármestere az MTI-nek azt mondta: komoly károk keletkeztek, amikor a jégtorlasz miatt a kikötőben 3-4 nagy hajó, köztük tiszai sétahajók egymás hegyére-hátára kerültek.
A városüzemeltetés információi szerint a bodrogkeresztúri komp nem sérült meg. A vízügyi szakemberek és a rendőrség vizsgálja a történteket – tette hozzá.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta: az éjszakai jégtorlasz, amikor elhaladt Tokajnál, gyakorlatilag visszaduzzasztotta a Bodrog folyót.
A vízügy kikötője feletti kikötőből elszabadultak a hajók, és rácsúsztak a vízügy kikötőjére, ami teljesen tönkretette az ott lévő úszóműveket is. A hajók fákat borítottak ki, kábeleket szakítottak el – tette hozzá. A hajók állnak a jégben, egyelőre nem lehet kiszabadítani őket.