Hétfőn este egy, a Rózsadombon, a Bimbó útón található házból kiszabadítottak 35 tajvanit, akiket az első hírekben
szexrabszolgaként emlegettek.
Még azt is megírták, hogy a kiszabadított, szexuálisan kizsákmányolt emberekhez mentőt kellett hívni. Az Origo meg nem erősített információi szerint azonban nem, vagy legalábbis nemcsak szexrabszolgákról van szó, hanem arról, hogy ezeknek az embereknek a többsége
valamilyen tiltott szerencsejátékban vehetett részt.
Ez persze még nem zárja ki azt, hogy a szerencsejáték mellé szexuális szolgáltatásokat is igénybe lehetett venni a házban.
A rendőrségre tegnap délután három óra körül érkezett a bejelentés, miszerint a szomszéd házból segítséget kértek. A fővárosi rendőrök ezután érkeztek meg a helyszínre, és azonnal lezárták az utat. A házban tartózkodó, összesen 35 tajvani nőt és férfit pedig tolmács segítségével kikérdezték.
A rendőrség azóta arról számolt be, hogy a helyszíni szemlén és a meghallgatásokon beszerzett információk alapján kiderült, hogy
az épületben tiltott szerencsejátékot szerveztek.
A nyomozók a helyszínen laptopokat, mobiltelefonokat és tableteket foglaltak le. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyi szabadság megsértése és tiltott szerencsejáték szervezése miatt indított nyomozást
egyetlen gyanúsítottal, egy 35 éves tajvani állampolgárral szemben.
A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Azóta folyamatosan zajlanak a tanúkihallgatások. A lefoglalt eszközöket pedig a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.