A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

92 éves volt a legidősebb áldozata a kétfős budapesti bandának

Vágólapra másolva!
A két budapesti nő különféle ürügyekkel jutott be az idős emberek otthonába. Összesen nyolc embert loptak meg így, mindössze két hónap alatt. A kétfős banda a bíróság szerint szervezett volt, mindketten tudták, hogy mikor mit kell tenni.
Vágólapra másolva!

Az idős embereket utcán, orvosi rendelőben, gyógyszertárban, illetve temető előtt szólítottak meg. Különböző ürüggyel férkőztek a bizalmukba. Többnyire régi ismeretségre hivatkoztak, de előfordult, hogy az orvosuk asszisztensének vagy szociális munkásnak adták ki magukat.

Ezután kocsival hazavitték őket. A lakásukban egyikük elterelte a figyelmüket, a társa pedig átkutatta a lakást. Általában ékszereket és pénzt vittek el, de volt, ahonnan egy vérnyomásmérőt.

Az áldozatok többsége 80 év feletti volt, a legidősebb pedig 92 éves. Összesen több mint 6 millió forintot loptak össze.

Az egyik nőt 6 évre, társát pedig 4 év 4 hónapra ítélték. Az ítélet nem jogerős.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!