60 éve ártatlanul végezték ki Kádárék Tóth Ilonát

Az 1956 utáni perek egyik legismertebbje, a Tóth Ilona és társai elleni ügy. Tóth Ilona 24 éves medikát (a képen balsól a harmadik) halálra ítélték, és kivégezték

A beismerő vallomások ellenére hosszú évek kutatómunkája után ki lehet jelenteni: Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket - mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának az elnöke a Origónak Tóth Ilona kivégzésének 60. évfordulóján.

Az egyik hírportál tegnap megjelent cikkében a kivégzés évfordulójának apropóján – meglehetősen egyoldalúan – áttekintette a Tóth Ilona halálával kapcsolatos történészi álláspontokat. Egyáltalán helyes-e a dátum? 27-én vagy 28-án végezték ki a medikát? Milyen adatok, milyen források alapján fogalmazhatóak meg hiteles, tényszerű megállapítások? Tóth Ilona és társai ügyének megítélésében – a rendszerváltást követő közéleti és szakmai vitákat látva – megteremthető-e valaha egyetértés? Többek között ezeket a kérdéseket tettük fel Földváryné Kiss Réka történésznek, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének.

Az ördög a részletekben rejlik

Mindenekelőtt tegyük helyre a dátumot.

Tóth Ilonát hatvan évvel ezelőtt, 1957. június 28-án végezték ki.

Ha az évfordulón mégis megtörténhet, hogy a kivégzés napját pontatlanul adják meg, jól mutatja, milyen sok a rosszul rögzült, hamis adatokon alapuló állítás az egész üggyel kapcsolatban – mondta Földváryné Kiss Réka az Origónak. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke rámutatott: ebben az esetben különösen igaz, hogy az ördög a részletekben rejlik. Tóth Ilona halálának pontos dátuma nemcsak kegyeleti okok, vagy a történészi precizitás miatt fontos, hanem azért is, mert – mint részben az egész – rávilágít a kádári megtorló szervek fennmaradt iratanyagának súlyos ellentmondásaira, valamint a körültekintő, alapos történészi elemzés szükségességére.

2007-ben, a Tóth Ilona-perről M. Kiss Sándorral közösen írt könyvükhöz kutatva derült arra fény, hogy addig egy, a megtorló hatóságok által antedatált, meghamisított dokumentum alapján tették tévesen 26-ára, majd 27-re Tóth Ilona felakasztását. A medikát valójában két nappal később végezték ki, mint vádlott-társait. Ez alatt a két nap alatt, ügyvédje visszaemlékezése szerint, feltehetően komoly politikai játszmák zajlottak a háttérben, amiknek a függvényévé vált Tóth Ilona élete is.

Az 1956 utáni perek egyik legismertebbje, a Tóth Ilona és társai elleni ügy. Tóth Ilona 24 éves medikát (a képen balról a harmadik) koholt vádak alapján halálra ítélték, és kivégezték Forrás: KEYSTONE/Str

Koncepciós per

A rendszerváltás után több kutató is foglakozott Tóth Ilonáék perével, más munkák mellett két nagy, alapos forrásfeltáráson alapuló, részletes monográfia jelent meg a témában. A kérdést vizsgáló jogászok és történészek túlnyomó része egyetért abban, hogy egy olyan,

a klasszikus szovjet típusú koncepciós pereket idéző üggyel állunk szemben,

amelyben végső soron az önvádló, beismerő vallomásokon kívül nem állt a vád rendelkezésére olyan bizonyíték, amely egyértelműen tanúsítaná a gyilkosságot. Ezzel szemben áll az az álláspont, amelyet Eörsi László képvisel, aki szerint a vád igazságtartalmát alapjában véve nem lehet kétségbe vonni, csupán jelentéktelen részletekben fedezhetők fel ellentmondások, amelyek „a nagy egészet" nem érintik. A politikailag jelentéktelen medikával szemben Kádáréknak egyébként sem lett volna valós indoka ügyet kreálni.

1992-ben is 1957-re hivatkoztak a bíróságok

De miért nem sikerült mindeddig konszenzusra jutni? Lehet-e hatvan év múltán igazságot tenni a kérdésben? A NEB elnöke szerint annak, hogy a Tóth Ilona-ügy mindmáig közéleti viták kereszttüzében áll, van egy jogi és egy történészi vetülete. A vita 1989-ben kezdődött, az első semmisségi törvénnyel, amikor az '56-os elítéltek túlnyomó többségét rehabilitálták. Tóth Ilonáékat azonban nem, mivel őket annak idején köztörvényes, nem pedig politikai bűncselekményekért ítélték el. Az '56-osok köztörvényesítése egyébként kedvelt eszköze volt a kádári megtorló gépezetnek és propagandának, ami a szabadságharcosok erkölcsi lejáratását szolgálta.

Nem járt sikerrel az 1992-es perújrafelvétel sem, hiszen az akkori bíróság minden kritika nélkül (!) átvette az 1957-es ítéletben megfogalmazott tényállást, anélkül, hogy a periratokat részletesen újravizsgálta volna. Így azután

a jogi rehabilitáció egészen 2000-ig váratott magára, amikor az Országgyűlés a teljes konszenzushoz közeli 92 százalékos többséggel fogadta el az úgynevezett Lex Tóth Ilonát.

A törvény a tényleges cselekményben nem foglal állást, csupán a forradalom miatt kivégzettek jogi rehabilitációját rendezte.

Talán egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy politikailag és jogilag nyugvópontra kerül Tóth Ilona ügye, és a még nyitott kérdéseket a kutatók a szakma szabályai szerint tisztázzák. Azonban nem így történt. Eörsi László már 2003-ban úgy fogalmazott, hogy a törvénnyel a forradalom utáni köztörvényes bűncselekményekben elítéltek mentesítését készítették elő, a közelmúltban pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a baloldali és liberális képviselők „abban a hazaárulózó légkörben" nem mertek a törvény ellen szavazni.

A Tóth Ilona-per jegyzőkönyveiben meglehetősen sok az ellentmondás Forrás: Origo

Nem gyilkolhattak Tóth Ilonáék

Az érem másik oldala a történeti tényfeltárás. Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, vajon megtörtént-e a vád tárgyává tett gyilkosság, nagyon részletes, több éves vizsgálatokra volt szükség – magyarázta Kiss Réka. Szerzőtársával tíz ével ezelőtt arra jutottak, hogy a beismerő vallomások ellenére ki lehet jelenteni: Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket. Szakolczai Attila – korábban az 1956-os Intézetben dolgozott, jelenleg Budapest Főváros Levéltárának munkatársa – tavaly jelentett meg egy több mint 600 oldalas könyvet a Tóth Ilona-ügyről, amelyben még tovább ment: szerinte semmilyen gyilkosság nem történt a Domonkos utcai kisegítő kórházban. Egyben újra feltette azt az alapvető fontosságú kérdést,

hogyan lehet a kádári diktatúra intézményei által gyártott iratokat hitelesnek tekinteni, és perdöntő bizonyítéknak elfogadni azokat.

A szakértői vélemények sem támasztották alá

Ha a per legfontosabb dokumentumait megvizsgáljuk, olyan alapvető ellentmondásokat találunk, amelyek alapján a különböző jegyzőkönyveket és a többi iratot sem lehet hitelesnek tekinteni – hangsúlyozta a történész. Tóth Ilonáékat például azzal vádolták, hogy az áldozatukat először brutálisan megverték, azután a medika először megpróbálta túlaltatni, majd levegőt, illetve benzint fecskendezett a nyakba, a karba és a szívbe, s amikor még így sem halt meg a férfi, akkor egy késsel szíven szúrta. Tekintsünk el most attól, egyáltalán menyire életszerű ez a gyilkosság. A dokumentumok azonban még így is árulkodóak. Vajon csupán jelentéktelen részkérdés, ami a halotti boncolás jegyzőkönyvből kiderül, hogy nem találtak a testen szúrásnyomokat, nem tudtak kimutatni benzint, étert, kloretilt, a kérdéses bicskán pedig nyomokban sem találtak vért? Tehát még a korabeli belügyi orvosszakértői vélemények sem tudták alátámasztani a vád állításait.

Nem azonosította senki a holttestet

Súlyos gondok vannak a holttest személyazonosságával és az ezt rögzítő jegyzőkönyvekkel is.

A halottfelismerési jegyzőkönyvekből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a holttestet senki nem azonosította.

A hatóság által készített dokumentum szerint a rokonok, köztük az ÁVH-s sógor csupán a holttestről készült fotó és a bemutatott ruhák alapján azonosította az áldozatot. A tárgyaláson ezzel szemben hamis tanúvallomást tettek. Ráadásul egy másik, szintén ÁVH-s kötődésű rokon azt vallotta, onnan ismerte fel a halottat, hogy hiányzott az egyik ujjperce. Igen meglepő, hogy a kirendelt orvosszakértők egyébként rendkívül részletes boncolási jegyzőkönyve még arról is szót ejt, hogy a halott körmei rövidre nyírtak és ápolatlanok, az ujjvégek pedig elszíneződtek a nikotintól – hiányzó ujjpercről azonban nem tesz említést – mutatott rá egy újabb ellentmondásra a NEB elnöke. A sort hosszan lehetne folytatni.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) elnöke elmondta, a ránk hagyott dokumentumok hiányosak Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Oroszok is vallatták

A tárgyi bizonyítékoknak, a vádlottak vallomásainak és a különböző tanúvallomásoknak az összevetése feloldhatatlan ellentmondásokhoz vezet. De legalább ennyire fontos, hogy a fennmaradt vallomásrészletek gondos elemzésével kiderült: a ránk hagyott dokumentumok hiányosak. A vádlottak és a tanúk több olyan kihallgatásra, szembesítésre utalnak, amiknek nincs írásos nyoma. A legfontosabb ezek közül Tóth Ilonának az a tárgyaláson tett kiszólása, amelyből kiderül, hogy orosz kihallgatók is vallatták. Hol van ez a jegyzőkönyv? – teszi fel a kérdést a történész, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint

1956 novemberében–decemberében nem lehet mellékes körülménynek tekinteni, ha valakit a szovjet hatóságok hallgattak ki.

S így talán más megvilágításba kerül az az ítéletben „benne felejtett" szövegrész is arról, hogy Tóth Ilona „többszöri kihallgatás után csak akkor ismerte be a cselekményét, amikor azt látta, hogy amiért saját maga is felelős, másokat is vádolnak".

Manipulált jegyzőkönyvek

A bírósági ítélet ezen passzusa szöges ellentétben áll az Eörsi által hitelesnek elfogadott kihallgatási jegyzőkönyvekkel és a vád állításával, miszerint Tóth Ilona előzmény nélkül, magától tárta fel a gyilkosságot. Vagy a kihallgatási jegyzőkönyvek, vagy a bírósági ítélet nem mond igazat. Kiss Réka véleménye szerint az eljáró szervek hanyagságával van dolgunk, amelyek elmulasztották összecsiszolni a koncepciógyártás folyamatának eltérő fázisait. Így maradhattak az iratokban olyan otromba hibák, miszerint a november 21-re datált előzetes letartóztatás elrendelésében Tóth Ilonát már emberöléssel vádolják, miközben a jegyzőkönyvek szerint a december 4-i önkéntes beismerő vallomásáig ez a vád fel sem merül. Mindezek azt mutatják, hogy a ránk maradt jegyzőkönyveket manipulálták.

Pszichológiai megdolgozás

Földváryné Kiss Réka elmondta: az, hogy

a dokumentumokban nincs közvetlen utalás a nyomozók részéről a kihallgatások során nyomásgyakorlásra, még nem jelenti azt, hogy így is történt.

A fizikai kínzás mellett a pszichés megdolgozás számtalan eszközét ismerték a Rákosi érában edződött vallatótisztek, s azt is jó volna tudni, hogy a tárgyaláson miért utalt a medika többször is egy Evipan nevű, tudatmódosító hatású gyógyszerre.

De hogy valójában mi történt a vallatószobákban és a börtöncellában, soha nem fogjuk megtudni. Csak a végeredményt látjuk: a vádlottak egészen életszerűtlen cselekedeteket is magukra vállaltak. Tóth Ilona például azt, hogy az Üllői úton kézigránátot dobott egy szovjet harckocsira. Kiss Rékáék, csakúgy, mint Szakolczai Attila ezt az önterhelő vallomást teljesen abszurdnak tartják. A mozzanat célja a per előkészítésének adott pontján nyilvánvaló volt: bizonyíték arra, hogy Tóth Ilona harci cselekményekben is részt vett, ami önmagában is rendkívül súlyos vád. A medika más helyen egyébként tagadja, hogy részt vett a fegyveres harcban.

A Tóth Ilona perrel a Kádár-rendszer bizonyítani akarta az 1956-os szabadságharc brutalitását Forrás: Origo

Az első nagy kirakatper

A történész arra a kérdésünkre, miért siettek ennyire Tóth Ilona kivégzésével, azt válaszolta, hogy 1956 végén a kádári bábkormánynak belföldön óriási elutasítással kellett szembenéznie. A nyugati baloldal pedig nem értette, hogyan lehetett a munkások ellen bevetni a szovjet tankokat. A súlyos legitimációs válsággal küszködő kádári hatalomnak ezért kellett megteremteni az „ellenforradalom" narratíváját.

Bizonyítaniuk kellett az „ellenforradalom" brutalitását, ami magyarázza a véres beavatkozás szükségességét és elkerülhetetlenségét.

A narratíva mögé pedig ügyeket kellett tenni. A Tóth Ilona-per volt az első nagy kirakatper, amit a magyar és a külföldi sajtó is végigkísért.

A perben három, egymáshoz csak lazán kötődő csoportot fogtak össze, aminek nyomós oka és üzenete volt: Kádárék azt akarták bizonyítani, hogy az értelmiség „bűnöző lumpen elemekhez" csatlakozott, az orvosok csakúgy, mint a véleményformálók. A fiatal orvosnő előtérbe állításával egyúttal azt is megmutathatta a rendszer, hogy bárki ellen fel tudnak lépni, bárkit bíróság elé lehet állítani. A kádári propaganda szempontjából a per az „1956-os ellenforradalom" alapmítoszának tekinthető – mutatott rá a szakember. Nem az a kérdés tehát, hogy Tóth Ilona politikailag fontos személyiség volt-e Kádárék szempontjából, hanem az, hogy a per, amelynek a fővádlottjává tették, fontos volt-e politikailag. Egyértelmű igen a válasz.

Politikai játszmák

Konszenzusra lehet-e jutni a Tóth Ilona-ügyben? Kiss Réka véleménye szerint, ha a vita csupán a szakma szabályai szerint, tudományos keretek között folyna, akkor hamarabb nyugvópontra juthatna. Ha viszont a Tóth Ilona-pert egyéni vagy politikai elfogultságok bizonyítására használják fel, akkor a történészi érvek háttérbe szorulnak. Maradnak a különböző érdekek szerint összeválogatott állítások, s a per megítélése továbbra is a politikai játszmák része marad.

Nyilvánvaló, hogy az egész ügy nem vonatkoztatható el azoktól az emlékezetpolitikai küzdelmektől, amelyeknek 1956 kapcsán tanúi vagyunk.

De egy történész nem keverheti össze a megfontolt forráskritikát a politikai meggyőződésével.