Ma 194-en térhetnek haza a Törökországban rekedt magyar turisták közül

green travel
A tegnap kiutaztatott 180 magyar csak a török hotelek előtt értesült arról, hogy nem lesz hol lakniuk, mivel a Green Holiday utazási iroda nem fizette ki szállásdíjat.
Vágólapra másolva!
Ma délután 194 magyar turista térhet haza Törökországból, akik a vasárnap becsődölt Green Holidays utazási iroda miatt rekedtek odakint. Az Uniqa Biztosító Zrt. kárrendezési vezetője az Origónak azt mondta, holnap másik 3 charterjárattal mindenkit hazahoznak, aki a hazautazás mellett dönt.
Vágólapra másolva!

Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakosssági és kárrendezési területének vezetője az Origo.hu-nak megerősítette, hogy

koradélután 194 kint maradt magyar turistát szállít haza a Turkish Airlines különgépe.

Vereczki András, az UNIQA Biztosító Zrt. kárrendezési vezetője Forrás: UNIQUA Biztosító Zrt.

Vereczki András továbbá elmondta, hogy még tegnap sikerült megállapodniuk egy AKDEM Travel nevű utazási irodával, amely átvállalta a kint rekedt magyar turisták elszállásolásának és hazaszállításának a megszervezését. Jelenleg még 770 olyan magyar állampolgár van Törökországban, akiknek a Green Holidays utazási iroda csődje miatt vált rémálommá a nyaralásuk. Valamennyiüket másik három chartergéppel legkésőbb holnap estig hazaszállítják. Mármint mindenkit, aki a hazautazás mellett döntött - tette hozzá az Uniqa vezetője, mivel szerinte többen jelezték, hogy saját költségen a török tengerparton maradnak nyaralni. Főleg azok, akik most hétvégén vasárnap pár órával az előtt utaztak ki, hogy a Green Holidays utazási iroda csődöt jelentett.

A vasárnap kiutaztatott 180 magyar csak a török hotelek előtt értesült arról, hogy nem lesz hol lakniuk, mivel a Green Holidays utazási iroda nem fizette ki a szállásdíjukat. Forrás: Bárdi Andrea

Úgy tűnik, némileg lenyugodtak a kedélyek odakint, most, hogy elkezdték hazaszállítani a pórul járt utasokat. Legalábbis az Origónak ezt mondta Németh Andrea, aki édesanyjával már egy hete nyaralt az Antalyatól 120 km-re lévő Alanya egyik tengerparti szállodájában, amikor vasárnap este közölték velük, hogy vagy másnap reggel kijelentkeznek, vagy zsebből kifizetik a következő napot. Ők kifizették.

A budapesti Németh Andrea is egyike azoknak, akik Törökországban rekedtek a Green Holidays csődje miatt Forrás: Németh Andrea

Németh Andrea, amikor ma délelőtt felhívtuk, édesanyjával már a transzfer buszon ült. Elmondta, hogy egy nagy 48 fős busszal szedik össze a magyar utasokat szállodáról szállodára, és körülbelül még 100 km-re voltak az antalyai repülőtértől, valamint bízik benne, hogy ma este már budapesti otthonukban alszanak. Andrea hozzátette, ahogy hazaérnek, persze ők is kártérítést kérnek majd a biztosítótól, de tisztában van azzal, hogy akár másfél hónapba is beletelhet, mire visszakapják a pénzüket.

A fizetésképtelenné vált Green Holidays utazási iroda székhelye a fővárosi Veres Pálné utcában 2017. július 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A Green Holidays utazási iroda vasárnap délután húzta le végleg a rácsot. Hétfőn este kiadtak egy közleményt, amelyben azt állították, hogy ők vétlenek, mivel mindenki után kifizették, azaz átutalták a költségeket a kinti török partnercégük felé, amely viszont jó ideje nem fizetett a szerződött török szállodáknak. A közlemény szerint a Green Holidays ez ügyben meg is tette a feljelentést az illetékes hatóságoknál.

A Green Holidays utazási irodának egyébként az Uniqa Biztosító Zrt.-nél 500 millió forintos vagyoni biztosítása volt. A pórul járt utasok kártalanítása akár egy-másfél hónapba is beletelhet majd. Az Uniqa arra kér minden károsultat, illetve minden kint tartózkodót, hogy mihamarabb vegye fel a kapcsolatot a biztosítóval a 06 80 2999 99-es zöld számon, vagy e-mailben a info@uniqa.hu címen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!