A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:
kilenc magyar állampolgárról tudnak, alapvetően párokról.
Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta azt is, a holland és az amerikai válságközponttal folyamatos kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva.
Ugyanakkor egy amerikai hajóval is kapcsolatban vannak, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán.
Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt - mondta a miniszter.