Szijjártó Péter találkozott a holland külügyminiszterrel
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/roPD80_kHDCj-FbI_owE8mp8Mk6ZQTrgIYuwa7mQhMY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdkMWFhZTIyNjkzNDQwNjdiMThiNzc0YTljYjk2MDUy.webp)
A két külügyminiszter, úgy tudjuk, egyetértett abban, hogy a feszültség élezése egyiküknek sem érdeke. Szijjártó Péter azt mondta, hogy szeptember 29-én Tallinnban a két miniszterelnöknek lesz rá lehetősége, hogy váltson néhány szót egymással, ami után remélhetőleg ezt a kérdést le tudják zárni.
A diplomáciai feszültséget az váltotta ki, hogy Gajus Scheltema, a posztjáról távozó budapesti holland nagykövet egy 168 órának adott interjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította a nagykövet nyilatkozatát, majd Magyarország hazarendelte a hollandiai nagykövetet. Bert Koenders holland külügyminiszter szóban és közleményben is elhatárolódott a nagykövet kijelentésétől.