Botrányai után pártelnök lehet Juhász Péterből

Tüntetés Juhász Péter
Csak lopásra emlékezem, az első milliárdra címmel tüntetést tartunk. Az Aulich utca 3. számú épületnél, ahova Rogán Antal csak egy kávéra ugrott fel, a tüntetés végén emléktáblát avatunk, amelynek szövege: Ebben a házban feketézte el Rogán Antal és bandája a magyarok pénzét Orbán Viktor miniszterelnöksége idején. Örökké emlékezni fogunk.
Vágólapra másolva!
A Kendermag Egyesület, majd az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért vezetése után az Együtt élén folytathatja politikai pályafutását Juhász Péter. Több zavaros ügy is kapcsolódik hozzá, amelyekből kiemelkedik a jogerősen elítélt bűnözőhöz, Portik Tamáshoz fűződő viszonya. De a bíróság szerint Juhász hazudott is.
Vágólapra másolva!

Juhász Péter lehet az Együtt elnöke – írta meg az Index. A párt célja, hogy ismert arca segítségével közelítse meg az ötszázalékos küszöböt, mivel a legfrissebb felmérések szerint az Együtt csupán 1-2 százalékon áll. Tavaly még úgy döntött az alakulat, hogy önálló listát állít a 2018-as parlamenti választásra, de az egyéni körzetekben közös jelölteket akar a baloldali erőkkel.

Küzdelem a drogokért

Juhász Péter a magyar nyilvánosságba azzal került, hogy 2002-ben megalapította a Kendermag Egyesületet, amely a „könnyű drogok” legalizálásáért és mindenféle drog dekriminalizálásáért küzdött. 2009-ig az egyesület szóvivője, majd elnöke, később alelnöke lett. Juhász egyesületéről egy 2006-os bírósági ítélet kimondta: a Kendermag Egyesület alelnöke

fokozottan veszélyes a társadalomra,

mert a büntetőeljárást, a jog eszközét és a bíróságot kívánta felhasználni arra, hogy a kábítószer-fogyasztás legalizálását hirdesse. Akkor pénzbüntetésre is ítélték.

Juhász Péter az Együtt elnöke lehet Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Cégfantomizálás

Az Együtt leendő elnöke nemcsak a marihuána legalizálásában tűnt ki, hanem különféle cégek eltüntetésében is. Juhász Péter korábban alapított cégei közül több csődbe ment, felszámolás alá került, illetve az APEH szüntette meg őket. A Juhász és Villányi Kft. ellen (amelynek 2000. július 17-től 2009. április 11-ig Juhász Péter volt az ügyvezetője) 2003-ban végrehajtást rendeltek el. Az Ó 17 Kft.-t 2006. november 2. és 2010. május 8. között vezette Juhász; az adóhatóság 2008-ban kezdeményezett ellene végrehajtást.

A Peter, Peter & Partners Kft.-nek önálló aláírási joggal rendelkező vezető tisztségviselője volt 2005. június 13-tól 2010. június 13-ig (előtte, 2001. február 5. és 2005. június 13. között pedig ügyvezetője). A cég ellen 2006-ban indított végrehajtást az APEH. A politikus tulajdonában levő C-City Bt., Gorum Kft. és Allso-good Bt. vállalkozások ellen szintén végrehajtást rendelt el az adóhatóság. Juhász cégeinek

egy része nemcsak végrehajtás alá került, hanem fantomizálódott is,

vagyis a cégbíróság megállapította, hogy „a cég székhelyén, telephelyén, fióktelepén nem található, és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye, tartózkodási helye is ismeretlen, illetve a cég képviseletére jogosult lakóhelye ismeretlennek minősül.”

Gyurcsány nem kellett Juhásznak

Juhász a politika közvetlen élvonalába 2010 után került. 2010. december 20-án tüntetést szervezett az akkor elfogadott új médiatörvény ellen. A tüntetés után regisztrálta az „Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért” (EMS) Facebook-csoportot. A csoport képviseletében 2011-től a magyar nemzeti ünnepeken előbb civil, majd ellenzéki tüntetéseket szervezett Budapesten. 2012. október 10-én a csoport néhány tagjával egyesületet hozott létre.

Juhász 2014-ben nem kért Gyurcsányból Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az egyesület az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület (Milla) nevet kapta, Juhász pedig az elnöke lett. Az egyesület 2012 októberében a politikába visszatérő

Bajnai Gordon volt miniszterelnök támogatójává vált.

2013. március 12-től a Bajnai által létrehozott Együtt – a Korszakváltók Pártja egyik alapítója és társelnöke, azonban 2014. január 9-én, amikor kiderült, valószínűleg Gyurcsány Ferenc is rajta lesz a balliberális ellenzék közös listáján, felajánlotta lemondását.

Hová tűnt a Volvo?

A politikus körüli botrányok 2014 őszétől kezdtek megszaporodni. Akkor az V. kerületi önkormányzat indított vagyonnyilatkozati eljárást a politikus ellen, mivel a benyújtott vagyonbevallása több sebből is vérzett. Hiányzott belőle például az a nagy értékű Volvo, amit Juhász jó ideje használ. Az autót a PestiSrácok.hu korábbi cikke szerint Juhász valószínűleg abból a pénzből szerezte, amit az Egymillióan a magyar sajtó szabadságáért mozgalom szimpatizánsai dobtak össze a tüntetések szervezésére. A politikus vagyonnyilatkozata szerint se foglalkozása, se jövedelme, se ingatlana, se ingósága, se megtakarítása nincsen, ellenben 250 ezer forintos pénzintézettel, illetve

5,5 millió forintos magánszemélyekkel szembeni tartozása volt

2014-ben.

2015-ben Juhász ismert előélete ellenére Szigetvári Viktor oldalán az Együtt párt társelnökévé léphetett elő, miután Bajnai Gordon a 2014-es totális választási bukás után kiszállt a szervezetből.

Portik és a luxusnyaralás

Juhászról tavaly derült ki, hogy kapcsolatban áll a 15 évre jogerősen elítélt Portik Tamással. Mint arról az Origo is beszámolt, Portik Tamás finanszírozhatja is Juhász Pétert, akinek akár több tízmillió forint elköltése, vagy legalábbis annak ígérgetése sem okoz különösebb gondot. Az is napvilágot látott az Együtt alelnökével kapcsolatban, hogy tavaly egy nizzai luxusnyaraláson volt. A nyaralásra élettársával utazott, "kapcsolatuk megmentése érdekében", ahová saját költség nélkül, barátja meghívására érkezett. Kiderült, hogy ez a barát Bojár Gábor, a Graphisoft és az óbudai magánegyetem alapítója.

Portik Tamással is kapcsolatba kerülhetett Juhász Forrás: MTI/Kovács Tamás

Úgy tűnik azonban,

a nagylelkű adományt nem nézték jó szemmel

Juhász Péter kollégái. "Különösen az háborította fel őket, hogy erre az útra Juhász egy politikai alapítvány tulajdonát használta fel. Az a svéd autó, a korábban luxuskocsinak számító Saab ugyanis, amivel Juhászék nyaralni mentek, az az egyértelműen politikai tevékenységet folytató Igazmondó Alapítvány tulajdona. Ezt a kocsit Juhász szabályosan csak az alapítványban megfogalmazott célokkal összefüggésben használhatná, semmiféleképpen sem külföldi, privát nyaralásra" – írta korábban a Ripost.

Döntött a bíróság: nem mondott igazat Juhász

2016 végén pedig megjelent a helyreigazítás a 444-en, amely szerint – Juhász Péter állításaira támaszkodva – valótlanul híresztelték, hogy Rogán Antal miniszter Dubajban járt. Juhász a Hír TV-ben azt állította, hogy nem igaz, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, az Indexet és a Népszavát. Az Együtt alelnöke többek között azt állította Facebook-oldalán, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője november 3-án Dubajban járt, és például egy halloweenpartin vett részt. Mindezekről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőlük.

Kerestük Juhász Pétert is, ha akár ő, akár az Együtt válaszol, megírjuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!