Rendőrbusz ütközött két teherautóval, két ember meghalt
![halálos rendőrbaleset, M5-ös](https://cdn.origo.hu/2023/12/S27Cow1kvPHeh1lLM8AmG4nBCH1IwxjDPDB-tWaen1g/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2MGRkODNlNzBmOTRiYTFhZTIwNDg3Y2MwNWU4ZmM5.webp)
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két kamion és egy rendőrségi busz karambolozott az autópálya 87-es kilométerénél hétfőn délelőtt, a Budapest felé vezető oldalon.
Két ember, köztük a rendőröket szállító busz civil sofőrje és az egyik utas, egy rendőr is meghalt, többen megsérültek.
Három embert súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak Budapestre, a Honvédkórházba, 13 könnyű sérültet pedig a kecskeméti kórházba vittek"
- mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, aki azt is hozzátette, hogy
16 mentőautóval és 4 mentőhelikopterrel
vonultak ki a baleset helyszínére.
Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta, a kecskeméti hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki négy, buszba szorult utast.
Az autópályát az érintett szakaszon
mindkét irányban lezárták:
de a Röszke felé vezető oldalon a lezárást nem sokkal délután 3 óra előtt feloldották, így ott már zavartalanul halad a forgalom.