Botka bukása az egész ellenzéki összefogás bukása
![Botka László](https://cdn.origo.hu/2023/12/OLhVZZye6SSQTySXavQTJ4JdwDCi068UEk-_uWF61u8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyMGYzZjQ0MTRhYTQ1NDFhYjIzMGVmMTNkODRhNzI1.webp)
Botka László csúfos bukásával nemcsak az MSZP kormányváltó esélyei szálltak el, hanem a teljes körű, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés is. A szegedi polgármester az elmúlt hónapokban mindent megtett azért, hogy összeboronálja a meglehetősen szétesett ellenzéket. Tavaly decemberi belépője során az egyik legfontosabb feltétele volt, hogy csak akkor vállalja a miniszterelnök-jelöltséget,
ha az ellenzék közös listán indul, és minden körzetben csak egy jelölt lesz. Hivatalosan csak a baloldalról beszélt, de többször kiderült, többre gondol ennél.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje és a Jobbik közötti közeledés egyébként már 2010-2014 között megkezdődött. Akkor a szegedi közgyűlésben nem volt többsége az MSZP-nek, így Botkának manővereznie kellett az LMP és a Jobbik között, és sok esetben szüksége is volt a szavazataira. Botka tavaly decemberi színrelépése óta az is árulkodó jel volt, hogy
Vona Gábor és pártja szinte egyáltalán nem támadta a politikust.
Akkor sem emelték föl a szavukat, amikor többek között nyilvánosságra került a szegedi polgármester luxuséletmódja, valamint a botrányos Szeviép-ügy újabb részletei derültek ki. Botka hasonlóan hallgatott a Jobbik plakátbotrányáról és a különféle antiszemita megnyilvánulásokról is.
Botka megpróbálta valamilyen módon egy akolba terelni a különféle baloldali-liberális erőket és a Jobbikot. Ennek egyik formája volt, hogy az időközi választásokon sok esetben nem indultak el egymás ellen, hanem független jelöltek mögé sorakoztak föl. A legjobb példa erre a paksi polgármester-választás volt, ahol a Jobbik és a baloldali pártok is egy korábbi MSZP-s, most függetlenként induló jelöltet támogattak. Persze ez a taktika nem vált be, mivel a Fidesz jelöltjét több mint kétharmados többséggel választották meg.
A szegedi polgármester egészen a végsőkig ragaszkodott a közös induláshoz ezt bizonyítja, hogy a múlt héten meglehetősen nagyvonalú ajánlatot tett a mérhetetlen támogatottságú ellenzéki pártoknak. Ajánlatát azonban az MSZP-n belül is támadták, mivel sokak szerint fölösleges volt ennyire feladnia az ellenzéki térfélen a szocialisták dominanciáját.
A Jobbiknak is több gesztust tett az utóbbi időben,
így augusztus 16-án Botka közös sajtótájékoztatót tartott Lengyel Róberttel, a Jobbik siófoki polgármesterével.
Az ellenzéki pártok azzal, hogy a szegedi polgármester most bedobta a törülközőt, gyakorlatilag elvesztették azt az embert, aki képes lett volna egy asztalhoz ültetni Fodor Gábort, Juhász Pétert, Karácsony Gergelyt és Vona Gábort. Szimbolikus az is hogy éppen azon a napon mondott le Botka, amikor éppen Vonával kellett volna vitáznia. Kettejük közös nyilvános fellépése is lehetőséget teremtett volna annak, hogy az MSZP és a Jobbik között a már eddig is bemutatott közösködéseken túl még szorosabb kapcsolat jöjjön lére.
Minden bizonnyal
csupán látszat volt viszont az az éles szópárbaj, amit Gyurcsány Ferenccel vívott Botka.
Nem szabad elfelejteni, hogy a szegedi polgármester Gyurcsány miniszterelnöksége alatt mindent megszavazott, amit a jelenlegi DK elnöke kért a szocialista frakciótól. A volt kormányfővel való konfliktus jó lehetőséget biztosított Botkának, hogy a háttérben tudjon egyeztetni a Jobbik azon részeivel, akik készek lett volna őt elfogadni.
Vona Gábor és pártja azért is ment volna bele egy MSZP-vel való közös indulásba, mivel a Jobbik népszerűsége az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent. Ezzel párhuzamosan pedig a pártban egyre közeledik a szakítás azok között, akik elvetik a baloldallal és Soros Györggyel való együttműködést, valamint azok között, akik szerint a hatalom megszerzése érdekében nincs az az ár, ami túl sok lenne. Az utóbbi csoport egy végső esetben
akár kész lett volna elfogadni Botkát és közösen indulni a választáson.
A Jobbik és az MSZP összeboronálásán fáradozott Lengyel László, az MSZP-s jelölt tanácsadója is. Lengyel még a nyáron arról írt a Népszavában, hogy a baloldali és a Simicska Lajos tulajdonában lévő médiumoknak össze kell fogniuk a kormányváltás érdekében, akár az ellenzéki pártokon felülemelkedve is. Lengyel szerint a szerkesztőségeknek kell kézbe venni az irányítást, csinálják ők a politikát, és ehhez Soros 444-blogjának és Simicska jobbikos Zsúrpubijának össze kell fognia, hogy a nagyobbakról ne is beszéljünk.
A teljesen közös ellenzéki indulás megteremtésén fáradozott Simicska Lajos és a tulajdonában álló médiumok is. Az elmúlt hónapokban ők sem feszegették Botka zűrös ügyeit, miközben a Jobbik pártfinanszírozási botrányáról is mélyen hallgattak. Az utóbbin persze nem kell meglepődni. A közös ellenzéki indulás ideológiai alátámasztását szolgálta az is, hogy az érintett médiumokban többször írtak arról, hogy a kormányt csak a teljesen közös listaállítással és közös egyéni jelöltek állításával lehet legyőzni. A legjobb példa erre Kálmán Olga, aki
egyszerre hízelgett a műsorában Vona Gábornak és Botka Lászlónak.
Azzal, hogy Botka távozott, ez a terv füstbe ment. Talán ez okozta azt is, hogy Simicska Lajos meglehetősen furcsa állapotban kezdett obszcén szavakat festeni a plakátjaira. Ő is látja, hogy a nagy terv egyelőre füstbe ment, és már ő sem tudja betolni a Jobbikot Botka szárnyai alá. Mivel így a kormányváltás esélyei jelentősen lecsökkentek, ezért Simicskának sincsen esélye arra, hogy befolyást szerezzen, ami persze nagyon rosszul esik az oligarchának.