Bukósisakja mentette meg egy 10 éves kislány életét

Vágólapra másolva!
Amy Darlaston-t mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni, miután elütötte őt egy emelővillás teherautónak, tegnap az angliai Little Hill-ben, Wingstonban. A kislány pont biciklizett, az életét a bukósisakja mentette meg.  
Vágólapra másolva!

Egy 10 éves kislányt ütött el egy 3,5 tonnás teherautó, Angliában. Amy Darlaston szerencsésen megúszta a balesetet, a bukósisakjának köszönhetően.

A kislány biciklije három darabra tört, míg a sisakjának csak az egyik oldala tört el- írta meg a The Sun.

A kislány anyukája, Donna Darlaston azt mondta:

Amy apja, a 48 éves raktár ügyvezető elmesélte, hogy lánya a barátaival ment el, hogy kipróbálja az új biciklijét.

„Kaptunk egy telefonhívást otthon. Egy nő volt a vonal másik végén. De mielőtt bármit is mondhatott volna, hallottam egy vérfagyasztó sikolyt és tudtam, hogy az Amy volt. Beugrottam a kocsimba és a parkba mentem. Egyszerűen tudtam, hogy ott kell lennie."

Amikor Amy apja megérkezett , az úton ülve találta a lányát, akit éppen a mentősök láttak el.


Felhívta a feleségét, aki szintén oda ment. A háromgyerekes anyuka azt mondta, hogy egy traumatikus élmény volt úgy látnia a kislányt.

„Véres volt a jobb keze, a fél arca, és láttuk az összetört bukósisakot is".

Mentőhelikopterrel vitték a nottingham-i Queens Medical Center-be.

A szülők pedig autóval mentek Amy után a kórházba, de egy forgalmidugóba rekedtek.

„Iszonyú volt! Teljesen magamon kívül voltam. Látni akartam a kislányomat. Nem tudtam, hogy túl fogja-e élni, vagy belehal "- mondta az anya.

Andy kitette a feleségét a Leicester vasút állomáson, ahol éppen elkapott egy Nottinghambe tartó vonatot, onnan pedig taxival ment a kórházba. A kislányt közben megröntgenezték, de nem talátak komoly sérülést nála.

Amyt éjszakára bent tartották a kórházba, de másnap már kiengedték.

„Eltört a kulcscsontja, volt rajta néhány horzsolás és zúzódás, de egyébként minden rendben van vele. Boldogok vagyunk, hogy otthon van, hiszen ez a legjobb hely, ahol lehet" - mondta az anya, aki hozzátette, hogy szeretné ha minden szülő tudomást szerezne Amy történetéről és meggyőzödne arról, hogy megvette a bukósisakot a gyerekeinek.

Donna Darlaston szerint Amy a legjobb bizonyíték rá, hogy a bukósiskaok életmentőek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!