Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Marton először tagadott, azt írta első közleményében, amikor még csak egy ember vádolta, hogy rágalom. Most kiderült, hogy nem az, mert már szó sem esik mai közleményében, hogy rágalom lenne, sőt, utal rá, hogy tehetett olyasmit, hogy félreérthetően viselkedett.
Már persze ha félreérthető viselkedés egy 18 éves rajongót becsalni a kocsiba, ott a szája előtt elővenni a nemi szervet (Marton péniszéről beszélünk), megkérni a rajongó kislányt, hogy adjon rá puszit, mindezt egy olyan autóban, ahol Marton barátja is ott volt (aki aztán kielégítette saját magát a kislány előtt), tehát ha ez félreérthető viselkedés, akkor Marton igazat mond, akkor ez a levél őszinte.
Ha viszont mindez kicsit több, akkor Marton hazudik tovább.
Képtelen egy őszinte, egyenes mondatra. Pedig most már jöhetne az őszinteség.
Azzal, hogy nem perel, mindent elismert.
Martonnak a következőket kellett volna leírni: szégyellem magam, elnézést kérek minden lánytól és nőtől, akit zaklattam, kérem, hogy mindenki bocsásson meg nekem.
Ha szánni akarná saját magát, beleírhatná, hogy orvoshoz fordul, ha meg tisztességes is akar lenni ebben a gyalázatos helyzetben, arra kérhetné a Vígszínházat, hogy ő személyesen örülne, ha a rendezéseit levennék a műsorról. Mert szexuális zaklatóként méltatlanná vált arra, tesszük hozzá, hogy nevelje a gyerekeket a rendezéseivel, A Pál utcai fiúkkal vagy A padlással vagy az Ózzal. Marton László mondja meg a gyerekeknek, hogy mi helyes, mi nem, mi az őszinteség, mi a tisztesség, hogyan éljünk?
De Marton még bocsánatkérésében is gerinctelen. Olyan tipikus Kádár-korból itt ragadt ravaszkodó diktátorka, aki összeomlásában is kétfele beszél.
Közleménye olyan, hogyha legközelebb összefut az utcán a meggyalázott színésznővel, akkor lehajthassa a fejét, megpróbáljon egy kézcsókot kierőszakolni (Marton, a nagy charmeur), és azt mondja: muszáj volt mindent őszintén leírnom, muszáj volt nyilvánosan bocsánatot kérni Öntől. Ha meg Eszenyi Enikővel, a Vígszínház igazgatójával beszél, neki meg azt mondhatja: látod, hogy nem ismertem el semmit, megpróbál majd röhögcsélni, hogy jól átvertem őket. De hát aki figyelmesen végig elemzi a levelet, látja, hogy semmit nem ismertem el.
És tényleg nem ismert el semmit. Annyit írt ugyanis: „vannak akik azt gondolják... oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket"
Tehát, az áldozat szubjektív megítélésén múlik Marton szerint, hogy tett-e olyat vagy sem, ami sértő. Ha az áldozat örült, hogy a Gellérthegyen erőszakkal a fejét Marton a saját péniszére nyomta, ha az áldozat örült, hogy egy premieren masszírozhatta Marton péniszét, ha a Pontyikának csúfolt lány örült, hogy Marton péniszéhez nyúlhatott, akkor tulajdonképpen nincs is miért bocsánatot kérni.
Azaz: Marton bocsánatot kért, de az őszinte beismerés elmaradt (az egyik áldozat egyébként elfogadta Marton bocsánatkérését, ami ennyi megaláztatás után természetesen érthető).
És az is elmaradt, hogy eltűnik a színházi világból, és elkezdi élni csendben nyugdíjas éveit.
Hogy is fejezi be közleményét Marton? „Továbbra is a Vígszínház és a Színművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működéssel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat."
Ez az ember maradni akar, magyarázkodni akar, (vélt) művészi eredményei mögé akar bújni, a verebesistvánok segítségét kéri.
Tűzszünetet kér, és utána folytatni akar mindent. (A zaklatást nyilván nem, azt már nem fogja merni)
Marton László azonban lebecsüli az embereket. Nem fogja tudni folytatni. Vége.
