Molnár Gyula kérleli párttársait: más már ne mondjon le

Botka László; Molnár Gyula
Budapest, 2017. október 2. Molnár Gyula, az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyűlés Irodaházában 2017. október 2-án. Ezen a napon Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Szegeden bejelentette, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Botka László nem akart a baloldali összefogás akadálya lenni, ezért mondott le - mondta Molnár Gyula, az MSZP elnöke. Botka László bukásáról azt mondta: "ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni".
Vágólapra másolva!

A pártelnök szerint a kormányt csak egy teljes körű ellenzéki összefogás képes leváltani, de az elmúlt hónapokban világossá vált, hogy ez az együttműködés néhány párt egyéni szándéka miatt nem jöhet létre. Ezért Botka László - folytatta - nem akarta, hogy ennek az együttműködésnek az ő személye legyen az akadálya.

Molnár Gyula közölte, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb most, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben. Közlése szerint az elnökség döntött arról, hogy

tárgyalódelegációt állít fel, amelynek a pártelnökön kívül Hiller István választmányi elnök és Tóth Bertalan frakcióvezető a tagja.

Elmondta, haladéktalanul elkezdik az egyeztetéseket a demokratikus ellenzéki pártokkal.

Molnár Gyula szerint haladéktalanul elkezdik az egyeztetéseket Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Új politikai menetrend

Hétvégén választmányi ülést tartanak, ahol új politikai menetrendet fogadnak el. Várhatóan még idén kongresszus lesz, ahol véglegesítik az egyéni jelölteket és elfogadják az országos listát - ismertette a menetrendet. Molnár Gyula azt mondta, az elnökség felkérte a párt országos választási bizottságát - amelyet eddig Botka László vezetett - , hogy őt, a pártelnököt válasszák meg a testület vezetőjének.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott:

"Aki ma ünnepel, nem méltó arra, hogy bármilyen formában együttműködjön az MSZP-vel"-

Arra a felvetésre, hogy Botka László szerint a politikai maffiának az MSZP-n belül is vannak emberei, Molnár Gyula közölte, ő azzal nem ért egyet, hogy a belső vitákat politikai színben kell feltüntetni. Hozzátette: ő mindig azt mondta, hogy ezzel a csapattal, ezzel az összetétellel kell készülni a választásokra.

Molnár: Más már ne mondjon le

Mint mondta, arra kérte az elnökség tagjait, a megyei elnököket és a frakció tagjait, hogy ne tetézzék a miniszterelnök-jelölt lemondásával kialakult problémát továbbiakkal, azt is kérte tőlük, hogy Ujhelyi István alelnök lemondása után további lemondások ne legyenek. A pártelnök azt mondta, a többi szereplőnek az a dolga, hogy továbbvigye a repülőgépet. A szocialista párt be fogja bizonyítani a következő hónapokban, hogy a jelenlegi hatalom leváltásán dolgoznak - hangoztatta.

Molnár Gyula kitért arra, korábban arról beszélt, ha az MSZP saját jelöltben gondolkodik, akkor az Botka László lehet, de lehetőségét látta egy civil jelöltnek is. Hozzátette: abba a helyzetbe került az MSZP, hogy bármilyen javaslattal áll elő, akkor a többiek kényszeresen úgy érzik, azzal szembe kell helyezkedniük. Mint mondta,

van a fejében két lehetséges megoldás, de azt előbb a tárgyalópartnerekkel egyeztetik.

Nem érett meg még a helyzet arra, hogy az MSZP meghatározó politikusa vezesse a baloldali összefogást - összegzett.

A közös lista mellett érvelt Molnár Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az LMP-vel kapcsolatos együttműködést firtató kérdésre Molnár Gyula úgy fogalmazott, "tudom, hogy az ősz mindig új szélt hoz", de ennek ellenére még nem gondolkoznak ebben a megoldásban. A Lattmann Tamásra vonatkozó kérdésre a politikus közölte, ha közös miniszterelnök-jelöltben gondolkoznak, akkor lehetséges az a megoldás, hogy visszatérnek ahhoz a konstrukcióhoz, amely mindenkinek elfogadható.

Lattmann Tamás soha nem felelt meg ennek a feltételnek -

mondta.

Úgy látta, a választójogi törvény sajátosságai miatt a vereség forgatókönyvét jelenti az egyéni körzetekben a koordinált indulás és a külön lista. A győzelmi forgatókönyv szerint a lehető legtöbb ellenzéki pártnak közös jelöltet, közös listát kell állítania - mondta. Ha minden problémát rendeztünk és már csak az a gond, ki van rajta a listán, ezt a kérdést újra lehet nyitni - magyarázta. Van élet Gyurcsányon kívül - fogalmazott, jelezve ugyanakkor azt is, hogy a DK-elnökkel is tárgyalnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!