Hadházy Sándor (Fidesz) elmondta, hogy a kormány által teremtett kedvező gazdasági lehetőségek következtében
a következő tíz évben 700 milliárd forintot fognak egészségügyi fejlesztésre fordítani
az Egészséges Budapest Program keretében.
Hozzátette, hogy a vidéki kórházakra eddig több mint 500 milliárdot költöttek, most pedig a Közép-magyarországi régió is sorra kerülhet, amely az uniós szabályok miatt eddig kimaradt a fejlesztési támogatásokból.
Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy az említett fejlesztések egyik állomása Visegrád, ahol
egy új diagnosztikai tömb is fel fog épülni
a főépület nyugati szárnyához kapcsolódva, ez a földszinten éttermet, az első emeleten pedig kórtermeket foglal majd magában, és egy új portaépület is kialakítanak. Hozzátette: a fejlesztés fő része a főépületben a konyhaüzem, a földszint és az első emelet egyes részeinek a felújítása. A beruházás
2018-2019-ben kezdődik meg
és előreláthatólag 2022-re készül majd el.
Hadházy Sándor beszélt arról is, hogy a 2017-es költségvetésből a kormány forrást biztosított az intézmény ellátásának további bővítésére, orvostechnológiai eszközök vásárlására. Sikerült beszerezni egy endoszkópos tornyot, két kar- és lábtornáztató, négy csípő- és térdízület-mozgató, valamint két vállízület-mozgató készüléket, emellett az épület energetikai megújítására 50 millió forint áll még rendelkezésre - fűzte hozzá.
Kitért arra is, hogy uniós forrásokból sikerült fejleszteni a járóbeteg-ellátásban fontos szerepet betöltő Szentendre Város Egészségügyi Intézményeit is, ahol a 16 szakrendelést 37-re bővítették.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ezekből a fejlesztésekből is látható, hogy a kormány komolyan gondolja, amit tavaly megígért, hogy ha a gazdaság lehetővé teszi, elkezdi a központi régiók egészségügyi intézményeinek fejlesztését; ez most meg is történik és egy
teljes régiót zárkóztatnak fel.
Vidéken ez a fejlesztés már megtörtént, az elmúlt időszakban 77 kórházat újítottak fel - fűzte hozzá az államtitkár.
Huszár Sándor főigazgató bemutatta a százéves visegrádi egészségügyi intézményt, és a rehabilitáció fontosságát hangsúlyozta, rámutatva arra: ha ez jól működik, akkor a várólisták csökkentését is eredményezheti.