A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Kilencvenévesen meghalt F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira - tudatta a család az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Az összegzés felidézi, hogy életművének minden darabja az arisztokrata-polgári étkezéskultúra és a magyar gasztronómia legnemesebb hagyományaihoz kötődik.

Kultúrtörténeti fűszerezéssel tálalt írásait elsőként a Magyar Nemzet közölte, majd rövid kitérővel az Újítók Lapjánál helyezkedett el, később második, orvos férje révén a Medicina Kiadóhoz került. A hetvenes évek végétől 16 éven át volt főszerkesztője a Magyar Konyhának, és saját rovata is volt a Nők Lapjában. Többmilliós példányszámban eladott

25 szakácskönyvéből generációk tanultak meg főzni,

különösen a Család szakácskönyve az, amelyet mindenki ismer.

F. Nagy Angéla szakácskönyvíró Fotó: Pályi Zsófia [origo]

A szegénységet és a gazdaságot is stílusosan kell megélni - vallotta meg ars poeticáját F. Nagy Angéla az Isten fizesse meg! című kötetben korábban megjelent interjúban.

A Magyar Konyha egykori főszerkesztőjének, Örkény István volt feleségének a gazdagságot sosem a pénz jelentette, hanem a család, az ízlés, a műveltség, a barátok, a gyökerek, a kitartás és a kultúra - olvasható a család közleményében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!