Megszavazta az MSZP Botkát miniszterelnök-jelöltnek
![népszavazás 2016 kvótareferendum Molnár Gyula MSZP](https://cdn.origo.hu/2023/12/iUQSUCW2_pLOlWuDOOpiUcsvFzYo_smDmoNHUvFZmEI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzNjYzYjZmYTE0YTRhN2Q5YWE1Yzk4MmI0MzJlYjE4.webp)
Az MSZP szombati kongresszusán Molnár Gyula jelentette be, hogy a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botka Lászlóra
292 küldöttből 280-an szavaztak.
A pártelnök Molnár Gyula kongresszusi beszédében azt mondta, a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét. A nemzeti büszkeségből szerinte cinizmus és arrogancia lett, a múlt értékeinek képviseletéből urak és szolgák rendszerének építése.
Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek.