Nem tudni, honnan voltak tízmilliói a Momentumnak fesztiválozni

Fekete-Győr András
Budapest, 2017. május 1. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a párt Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hétvégén fesztivált szervezett a Momentum Mozgalom Bodajkon. A 2024-es budapesti olimpia megfúrásával befutó párt nem aprózta el a körítést, mintegy harminc zenekart hívtak meg, köztük olyan népszerű fellépőket is, mint a Wellhello, vagy a Soerii&Poolek. Egy rendezvényszervező szerint a pár napos program legalább 35-40 millió forintba került, ami biztos, hogy nem jött be a jegyeladásokból, mivel összesen ezer belépőt értékesítettek. A Figyelő megkérdezte a Momentumot, hogyan oldották meg a finanszírozást. A válasz természetesen ezúttal is az volt, hogy adományokból, amelyeket nem fognak nyilvánosságra hozni, mivel az szerintük üzleti titok. 
Vágólapra másolva!

Alig pár hónapja alakult párttá, anyagi problémái viszont láthatóan már most sincsenek a Momentum Mozgalomnak, amely legutóbb Bodajkon szervezett fesztivált a hétvégére, nem is rossz zenei felhozatallal.

Összesen harminc zenekart szerveztek le az 2024-es budapesti olimpia megtorpedózásával befutó ifjak,

köztük olyan hazai sztárokat is, mint a Wellhello, az Anima Sound System, vagy a Soerii&Poolek.

Budapest, 2017. május 1. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a párt Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén Forrás: MTI/Marjai János

Hiába azonban a felhozatal, összesen alig 1000 jegyet sikerült értékesíteni - ezt már Hajnal Miklós árulta el a Figyelő érdeklődésére. Vagyis a párt szóvivőjének nyilatkozata alapján kiderül, hogy a belépők eladásából durván 10 millió forintot gyűjtöttek be, amely viszont korántsem fedezi a fesztivál költségeit. Egy rendezvényszervező ugyanis elmondta a hetilapnak, hogy egy ilyen volumenű fesztivál lebonyolítása legalább 35-40 millió forintba kerül.

Hajnal azt állította, hogy a hiányzó összegeket támogatásokból teremtették elő.

Ugyanakkor árnyalja a képet, hogy a szóvivő üzleti titokra hivatkozva nem volt hajlandó megmutatni, milyen összegek is érkeztek a Momentum számlájára. A transzparencia és az üvegzseb mellett mindig hangosan kampányoló Momentum a saját maga esetében, úgy látszik, már nem igazán híve az átláthatóságnak, legalábbis Hajnal azt is közölte, hogy

A Figyelő meg is jegyzi, hogy az önkéntes felajánlásokra és a mikroadományokra hivatkozva, milyen pofonegyszerű megkerülni az anyagiakat firtató kérdéseket. Egyébként nem ez az első eset, hogy a Momentum rendezvénye szemet szúr a költségek miatt, nemrégiben Juszt László baloldali újságíró tette fel a kérdést a pártnak, hogy honnan teremtettek elő milliókat a májusi Európához tartozunk! tüntetés megszervezésére.

Magyar Narancs: mindig Momentum

Ugyancsak mai hír a Momentumról, hogy Fekete-Győr Andrásék gyakorlatilag kibérelték a Magyar Narancs címlapját: az elmúlt hónapokban négyszer is a Momentummal indult a liberális hetilap aktuális száma. A 888.hu azt írja, hogy ha valaki csak a Magyar Narancsból tájékozódik, akkor az az érzése támadhat, hogy csak idő kérdése, hogy Fekete-Győrék hatalomra kerüljenek, hiszen olyan népszerűek. A valóság az, hogy a Momentum népszerűsége 1-2 százalékon áll.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!