Ismeretlen tettes ellen tesz feljelentés Várnai László, a CivilZugló Egyesület vezetője. A zuglói képviselő az Origónak elmondta, hogy ismeretlenek lejárató plakátokkal borították be Drevenka Monika munkahelyének az ablakát. Drevenka Monika az április 23-i időközi választáson az egyesület képviseletében indulna a választáson.
Az újkori demokrácia történetében még nem történt ilyen,
hogy valakit a munkahelyén érjen inzultus – mondta Várnai.
Várnai elmondása szerint a korábbi választási kampányokban az MSZP már korábban is hasonló eszközökkel élt a kerületben. Példaként említette az őt ért lejárató hadjáratokat. Beszélt arról is, hogy jelöltjüket már korábban megfenyegették, hogy lejárató anyagok jelennek meg róla, ha a baloldal közös jelöltjével szemben elindul.
Várnai felszólította Tóth Csabát, az MSZP helyi elnökét, ismerje el, hogy "bárkinek joga van indulni a választáson, próbáljon európai politikus módjára viselkedni, és ne fenyegetőzzön".
Hogyan akar megújulni az MSZP és az egész párt,
ha ugyanott folytatják ahol 2010-ben befejezték? – tette föl a kérdést. Karácsony Gergely polgármester pedig nézze meg jól, hogy kinek a vállára áll – mondta Várnai.