Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy jövőre 5 százalékra mérséklődhet a fogyasztásra szánt hal áfája. Németh István, a MAHAL elnöke elmondta, hogy ezt a lépést már korábban is szorgalmazták, mivel a halágazat hátrányba került a sertés- és baromfihús áfájának korábbi csökkentése után.
Azt mondta, a fogyasztók drágának tartják a halhúst, hiszen jelenleg
egy kilogramm sertéscomb csont nélkül annyiba kerül, mint egy kilogramm élő ponty.
Magyarország a környező országokhoz képest versenyhátrányba kerülhet amiatt is, hogy januártól
egy uniós irányelv alapján a halastavakat elárasztó vízért is fizetni kell vízkészlet-használati járulékot.
Arra kérik a kormányt, hogy az áfacsökkentés mellett a vízkészlet-használati járulékot, és a vízdíjat is mérsékelje, ellenkező esetben alacsonyabb lehet vagy elmaradhat az árcsökkentés.
Magyarország a 3. legnagyobb pontytermelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eurót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja - mutatott rá.