Félmillót fizetnek annak, aki tudja, ki a postarabló

SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
Vágólapra másolva!
Szemtanúk jelentkezését várják a győri rendőrök. Aki nyomra vezeti őket, ötszázezer forinttal lehet gazdagabb.
Vágólapra másolva!

Egy férfi anuár 19-én 11 óra 20 perckor fegyverrel vagy valami ahhoz hasonló tárggyal

kirabolta a győri 6. számú postahivatalt.

Fenyegetőzve követelte a bevételt. Miután átvette a kasszában lévő pénzt, elmenekült.

A rendőrök több embert szeretnének kihallgatni az esettel kapcsolatban, ezért felhívást tettek közzé, amelyben

várják annak a fehér Opelnek a sofőrjét, aki kék inget viselt

és kocsijával a rablás előtti percekben a Szabadság utcában, az iskola kerítésével szemben parkolt, mert láthatta a postrablót.

Rajta kívül azok jelentkezését is várják, akik a rablás időpontjában, estleg nem sokkal azután

a Szabadság utcában az iskola kerítésénél, vagy a posta környékén jártak,

valamint azokét, akik tudnak valamit a postrablásról, vagy magáról a rablóról, akiről fantomképet is megosztottak.

Ezt a férfit keresik a győri rendőrök Forrás: Police.hu

A rendőrök azt kérik, hogy aki tud valamit, jelentkezzen, mert 500 ezer forint nyomravezetői díjjal gazdagodhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!