Vallott a halálkamionper egyik vádlottja

Parndorf, Ausztria, halálkamion, embercsempészet, A4-es autópálya autópálya EGYÉB TÁRGY Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS helyszínelés kordon KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY nyomozó ÖLTÖZÉK rendőr SZEMÉLY TÁRGY teherautó védőöltözék védőruha Parndorf,
Parndorf, 2015. augusztus 27. Védőruhába öltözött helyszínelők vizsgálnak egy teherautót az A4-es autópályán Pandorf közelében 2015. augusztus 27-én. A járműben menekültek holttestére bukkantak, egyes sajtóértesülések szerint akár az ötvenet is elérheti a halottak száma. A halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható. (MTI/EPA/Roland Schlager)
Vágólapra másolva!
A harmadrendű vádlott - aki autóval kísérte a 71 migránst szállító hűtőkocsit - azt mondta: ha tudta volna, hogy az emberek nem kapnak levegőt, ő maga kért volna meg egy rendőrt, hogy állítsa meg a kamiont.
Vágólapra másolva!

A bolgár férfi vallomásában úgy fogalmazott, a vádiratban leírtak nem mindenben felelnek meg a valóságnak. Elismerte, hogy több szállításban részt vett, de

csak mint sofőr melletti utas vagy mint kísérő.

Azt mondta, Magyarországra egy barátja kérésére érkezett, mindössze néhány napra. Közölte, az emberek szállításában nem akart részt venni, mert félt. Beszámolt arról is, hogy

tudott a sofőröknek adott utasításokról,

amelyek szerint Ausztriáig nem állhattak meg, és arról is, hogy pénzt csak a teljesített szállítás után kaphattak.

"Azért verekednek, mert különböző fajokhoz tartoznak"

Tagadta, hogy a negyedrendű vádlott (a sofőr) vagy mások felettese lett volna, és hogy bárkit is utasított vagy megfenyegetett volna. Azt mondta, az emberek beszállításakor sosem volt jelen. Azt mondta,

a sofőr hallotta, hogy kiabáltak az autók rakterében,

de ezt a másodrendű vádlott azzal magyarázta: "azért veszekednek és verekednek, mert különböző fajokhoz tartoznak".

A 71 ember halálával végződő tragédiával kapcsolatosan azt mondta: a másod- és a negyedrendű vádlott egyezett meg az emberek szállításáról,

ő semmiről sem tudott.

Többszöri kérésükre végül elvállalta a kísérő szerepét, de arról - tette hozzá - nem tudott, hogy "a kamiont nem lehet szellőztetni", mint ahogy arról sem, hogy a jármű úti célja Németország lett volna.

Tavaly júniusban emeltek vádat 1 afgán, 9 bolgár, illetve 1 bolgár és libanoni, kettős állampolgárságú férfi ellen Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Kijelentette,

a másod- és a negyedrendű vádlott rá vonatkozó nyilatkozatai hazugságok.

Felolvasott vallomása végén együttérzését, és sajnálatát fejezte ki az emberek halála miatt.

Verekedést hallottak a hűtőkocsiból, de nem tettek semmit

A bíró kérdéseire válaszolva azt is elmondta, a parndorfi ügyként elhíresült eset éjszakáján a másodrendű vádlottól kapott utasítást arra, hogy vegyen gázolajat a járműbe és vizet az embereknek, amit a magyar nyelv ismeretének hiányában először megtagadott, de végül teljesítette, és autójával a kamion előtt megállva kitette azokat a fűre, majd továbbhajtott.

Beszámolt arról is részletesen, hogy mivel egy alkalommal

verekedést hallott kiszűrődni a kamionból,

telefonált a másodrendű vádlottnak, hogy intézkedjenek az elsőrendű vádlottal, mert azt feltételezte, hogy van kapcsolatuk a szállított emberekkel.

Azt mondta, arról nem tudott, hogy az első- és a másodrendű vádlott is kísérte a teherautót.

Állítása szerint az Ausztriában leállított kamionhoz nem ment oda, így nem is nyithatta ki annak ajtaját, de ez nem is a kísérő, hanem a szállító járműveket vezetők feladata volt. A sofőr az út szélén leállított hűtőkocsit elhagyva, beszállva az autójába csak annyit mondott, hogy hajtson el gyorsan, mert jönnek a rendőrök.

A harmadrendű vádlott meghallgatása kedden folytatódik.

2015 augusztusában találtak rá az A4-es autópályán Pandorf közelében a migránsok holttestére Forrás: MTI/EPA/APA/Roland Schlager

Az ügynek 14 vádlottja van

A kiemelt jelentőségű bűnügy tizennégy vádlottját bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. Négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben

tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt is felelnie kell.

A vádirat összesen 26 vádpontot tartalmaz, amelyek közül a huszonötödik a 71 ember halálát okozó úgynevezett parndorfi ügy.

A bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva.

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba. A Kecskemétről Ausztria felé tartó hűtőkocsiban az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek még magyar területen, gyötrelmes körülmények között megfulladt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!