A magyar diplomácia vezetője köszöntőjében rámutatott, hogy a most átadott új épület végre méltó módon fejezi ki, hogy mit gondol Magyarország a Szlovákiával való kapcsolatáról, azt, hogy
olyan barátként és fontos szövetségesként tekint rá, amelyhez félmillió szállal és olyan sikertörténetekkel kötődik, mint a V4.
Kifejtette azt is, hogy a visegrádi csoport gazdaságilag és politikailag egyaránt megmutatta erejét, hiszen
a V4 ma az Európai Unió gazdasági hajtómotorja, politikai szempontból pedig egyértelművé tette, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szijjártó Péter leszögezte: Magyarország és Szlovákia között ma kiegyensúlyozott viszony van - ami nem volt mindig így - és ez lehetőséget biztosít arra, hogy nehéz kérdésekben is előre lehessen lépni. Rámutatott, hogy
egy sor új határátkelő jött létre, épül az új komáromi Duna híd, a két ország közti kereskedelmi forgalom az évi 10 milliárd eurót közelíti.
Az új, integrált - a nagykövetség mellett a magyar intézetnek, a konzulátusnak és a gazdasági képviseletnek is helyet adó -
külképviseleti épület kétéves projekt eredményeként készült el, és Magyarország első ilyen nagykövetségi komplexuma.
Az új nagykövetséget reprezentatív helyen, Pozsony óvárosában, az elnöki palotaként használt Grassalkovich-palota tőszomszédságában, egy átépített történelmi épületben rendezték be.
Egy későbbi sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta, hogy
az egész visegrádi csoport (V4) energiabiztonságára pozitív hatással lesz az az új, a magyar gázelosztó központ és a magyar-szlovák interkonnektor között építendő vezeték, amelyet a múlt héten hagyott jóvá a kormány.
Miután két magyar vállalat lekötötte a jövendőbeli román-magyar gázvezeték kapacitását - és ezzel hosszú távon lehetőség nyílt arra, hogy az amerikaiak által a Fekete-tengeren kitermelt földgázt Magyarországra importálják - a magyar kormány úgy döntött, hogy megépítik a magyarországi gázelosztó központ és a magyar-szlovák interkonnektor közti hiányzó vezetéket. Kifejtette: a mintegy száz kilométer hosszúságú - Vecsés és Városföld között megépítendő - vezeték megépítésével létrejön az észak-déli irányú energiafolyosó, amely széleskörű lehetőséget nyit a gáz beszerzési formáinak diverzifikálására és arra is, hogy a fekete-tengeri gáz Szlovákiába is eljusson.
A gázvezeték megépítéséről a magyar kormány által a múlt héten hozott döntés hosszú távon pozitív hatást fog gyakorolni Magyarország, Szlovákia és az egész visegrádi csoport energiabiztonságára is - mondta Szijjártó Péter.
A beruházás jelentőségét hangsúlyozva hozzátette: ma Magyarország 8,5 milliárd köbméter gázt importál évente orosz forrásból, az új vezeték maximális éves kapacitása pedig 4,4 milliárd köbméter lesz.