A Zugló TV-ben Tóta W. Árpád, szélsőliberális publicista kérdezte Mirkóczki Ádámot. Azon túl, hogy Mirkóczki tökéletesen megtanulta és felmondta a Vona által korábban a Spinoza-házban elmondottakat, sikerült túlszárnyalnia is főnökét. "De igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat. Azt is mondhatnám, az a retorika, amely 2010 előtt ment, az volt a nem igaz" - hazudta Mirkóczki. Hozzátette azt is, hogy: "Vona Gábor már 2012 körül nyíltan beszélt a Jobbikban arról, mi az utunk, s hogy aki náci romantikára vágyik, az csináljon magának másik pártot."
Ezek után nem csoda, hogy a párt radikálisabb része teljesen kiborult.
Vona egyik fő bizalmasaként számon tartott Mirkóczki nyilatkozatával érezhetően tovább gerjesztette a párton belüli feszültséget. Kulcsfontosságú lehet ez Vona 2017. októberi ígéretének tükrében, amikor is bejelentette: a Jobbikot győzelemre vezeti, vagy lemond pártelnöki pozíciójáról. Posztjára pedig most a választás közeledtével szép számmal akadhatnak jelentkezők.
Vona Spinoza-házban előadott szereplése után ugyan Torockai László Jobbik-alelnök még hallgatott, most viszont nem. A Jobbik jelenlegi, "cukisított" vezetői közül most először nyilvánult meg valaki Vona ellen. Facebook-oldalán Toroczkai azt közölte: Mirkóczki nem az ő nevében beszélt. Akadnak még mások is azonban: Novák Előd ugyan már ment szembe a párt elnökével, de ő jelenleg nem vezetőségi tag. Felesége, Dúró Dóra is ebbe a táborba tartozik. Annak ellenére, hogy most nem nyilvánult meg, korábban már elutasította a pártelnök által megfogalmazott elképzelést.
Vona ugyanis nem zárta ki a koalíciót az LMP-vel, Dúró ugyanakkor komolytalan pártnak minősítette azt az LMP-t, amelynek vezetőivel Vona egy benzinkút asztalánál tárgyalt. Morvai Krisztináról és Gaudi-Nagy Tamásról sem szabad megfeledkeznünk.
Ők már Mirkóczki nyilatkozata előtt egyértelművé tették, hogy nem kérnek Vona politikájából.
Vagyis a felsorolt politikusok közül bárki a párt élére kerülhet, ha Vona tartja az ígéretét, és a választások éjszakáján benyújtja lemondását.
Egy dolog azonban még mindig kell Vona teljes bukásához. Ez pedig Simicska Lajos távozása. Fontos kiemelni, hogy
sokan úgy vélik, már nem Vona a párt valódi irányítója, hanem pénze és médiabirodalma révén maga Simicska.
Aki esetleg megkérdőjelezné Simicska befolyását, gondoljon bele abba, hogyan lehetséges az egykor pénztelenségre panaszkodó párt korrupciós botrányai. Elég a kiskunhalasi esetre gondolni, ahol az LMP-s Midi Melániát próbálták meg lefizetni, vagy a Független Kisgazdapártra, amelynek minden jelöltjét szerették volna visszaléptetni.
Az ellenétek a Jobbik "simicskás" vezetésében is megjelentek már. Varga-Damm Andrea, a Jobbik veszprémi képviselőjelöltje Simicska bizalmi emberének számít, ezért is áll a párt országos listájának ötödik helyén. Nemrégiben azonban furcsa történéseknek volt szemtanúja.
Rig Lajos, a Jobbik tapolcai országgyűlési képviselője elugrott a szomszédos Veszprémbe, hogy a balliberális Kész Zoltán mellett kampányoljon.
Annak ellenére, hogy a kerület jobbikos jelöltje hivatalosan Varga-Damm Andrea. Ha mindezek mellé odarakjuk azt is, hogy a "független" Márki-Zay Péter is ellátogatott Készhez, hogy támogatásáról biztosítsa, összeáll a kép, miért rohant ki Facebook-oldalán Varga-Damm. Lefideszesezte ugyanis Márki-Zayt, Készt, de még Karácsony Gergelyt is, ugyanakkor Rig Lajost nem említette meg.
Ha már törésvonalak, akkor az ellenzék részéről a visszaléptetések mentén húzódik pár. A korábban említett Márki-Zay ugyanis már a Jobbik elnökének osztogatott tanácsokat, hogyan is kéne a baloldali ellenzék javára visszaléptetni jobbikos jelölteket. Mivel a képlet túl egyszerű volt így, Heller Ágnes hirtelen Jobbik szimpatizánssá avanzsált, és elmagyarázta mindenkinek, hogy miért is a baloldali jelölteket kéne visszaléptetni.