Tavaly januárban is elment volt élettársához a férfi. A nőt a házban találta, lázasan, az ágyban feküdt. A házban volt a nő kisgyereke is.
A férfi leült az asszony ágyára, és egy órán keresztül próbálta rávenni, hogy béküljön ki vele.
A nő azonban erre nem volt hajlandó, kikelt az ágyból és kiment a fürdőszobába. Amikor visszatért, és le akart ülni az ágy szélére,
a férfi elővette a zsebéből a mindig magánál tartott rugós kését, és hátba szúrta a nőt. Ezután még legalább négyszer meg akarta szúrni a védekező asszonyt, akit végül kétszer sikerült megsebesítenie.
Ekkor ment be a szobába
az asszony gyereke, aki megfogta a férfi kést tartó kezét, mire a férfi abbahagyta a támadást,
és leült az ágyra cigarettázni.
Miután elment, az asszony gyerekével együtt a szomszédba ment, és onnan hívta a mentőket és a
rendőrséget.
A férfi - aki korábban háromszor próbált öngyilkos lenni - eközben a ház körüli erdőben bolyongott. Megpróbált ismét öngyilkos lenni, de ehhez nem talált megfelelő eszközt, a kését pedig közben elvesztette.
Amikor a férfi kiért az erdőből, meglátott egy sebességellenőrzést végző rendőrautót, ott adta fel magát.
Az asszony a szakértői jelentések szerint akár bele is halhatott volna a támadásba.
A férfit ma két évre ítélték, de a döntés szerint nem kell börtönbe mennie, az ítéletet három évre felfüggesztették.
Az ítélet nem jogerős.