Másfél éve húzódik Oszter Sándor ügye, akit hat társával együtt
befolyással üzérkedéssel vádoltak,
pontosabban azzal, hogy az ügy elsőrendű vádlottjától kicsalt 100 millió forintot, cserébe azt ígérte, hogy ismert emberként elintézi, hogy kedvezően befolyásolják az ügyét. Az elsőfokú tárgyalás 2016 végén kezdődött el.
Két napja mindössze fél percet beszélt a színész az utolsó szó jogán, amelyben ártatlannak vallotta magát, majd rosszkedvűen, gyorsan távozott a teremből. Ma reggel pedig várni kellett rá, mert nagyon sokat késett. Már azt hitték, nem is jön, végül megérkezett. Osztert végül felmentették.