Jövő héten fogadja el a parlament a 2019-es költségvetést
![Az Országgyűlés plenáris ülése, Varga Mihály](https://cdn.origo.hu/2023/12/bzaiJxlU1HRizpHjEGdcmM4P9deANA0kjY8ltFIKV0A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhMGUyYTJlYzlkNjRjNmI4MThhMWI1YjZhMWM3ZmI3.webp)
A parlamenti honlapra csütörtökön felkerült napirendi javaslat szerint az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére jövő héten hétfőn, kedden és pénteken ülésezik. A kabinet 29 törvény tárgyalását kérte a rendkívüli ülésen.
Hétfőn döntenek a képviselők a jövő évi büdzsé összegző módosító javaslatáról, ennek keretében a költségvetés főösszegeiről is. Ekkor lesznek az interpellációk, az azonnali kérdések és a kérdések, majd hat előterjesztés összegző módosító javaslatának vitáját folytatják le a képviselők.
Kedden a napirend előtti felszólalások után határozathozatalok lesznek, számos nemzetközi egyezmény kihirdetése mellett elfogadják a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot.
Ekkor lesz döntés a többi között a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény módosításáról, illetve az egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról is, amelynek értelmében a jövőben nemcsak a párt vezető tisztségviselőinek, hanem a párt listás és egyéni képviselőjelöltjeinek is felelőséget kell vállalniuk a kampánytámogatás visszafizetéséért.
A határozathozatalokat követően a parlament 11 olyan törvényjavaslat összegző módosító indítványát vitatja meg, amelyekről pénteken lesz zárószavazás.
Pénteken a 2019-es központi költségvetés mellett arról az előterjesztésről is döntenek, amellyel a Miniszterelnökséghez kerülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogai. Szavaznak az adótörvényekről, a szociális hozzájárulási adóról.
Az Országgyűlés pénteki döntésével egy teljesen új jogszabály válthatja fel az 1989-es gyülekezési törvényt.
A magánélet védelméről szóló jogszabály pedig az alaptörvény hetedik módosításához kapcsolódik, amely fokozottabban védi a magán-, a családi életet, és megerősíti az otthon védelmét.
Határoznak a sportrendezvények közvetítési jogaival összefüggő sporttörvény-módosításról.
Elfogadják a szabálysértési törvény módosítását, amely közérdekű munkával büntetné az életvitelszerű közterületi tartózkodást.