Tusványos: belakták a sátortábort, tömegeket vonzottak a nulladik napi koncertek

Tusványos nulladik nap
Vágólapra másolva!
Hosszú, kígyózó sorok a karszalagokért, a koncerttéren hatalmas tömeg, jó hangulat: fergeteges koncerttel indított a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nulladik napján Rúzsa Magdi.
Vágólapra másolva!

Bár az időjárás nem a sátorozásnak kedvezett, láthatóan ez volt a legkisebb gondjuk a kedden Tusványosra érkező fiataloknak. Találkozások, becsekkolás, karszalagváltás, sátorállítás és még egy kis lazítás is belefér az esti koncertek és buli előtt.

Fotó: Beliczay László

A Maszkura és a Tücsökraj fellépésével rajtolt a tusványosi koncertek sorozata. Már az egyedi hangzásvilágú formáció megadta az est alaphangulatát, muzsikájukra egyre csak gyűlt a tömeg a tusnádfürdői sportpályán. Rúzsa Magdi koncertjére aztán zsúfolásig megtelt a koncerttér, sőt, sokan kezdéskor még be sem jutottak a táborba a beléptető sátrak előtt kialakult hosszú sorok miatt. Érdemes tehát az esti koncertekre legalább két órával korábban érkezni Tusnádfürdőre.

Rúzsa Magdi Tusványoson Fotó: Beliczay László

Akárcsak korábbi tusványosi fellépéseikor, ezúttal is ezrek tomboltak a vajdasági énekesnő slágereire, a lassú daloknál pedig a telefonok vakuja világította be a nézőteret. Noha a koncert tömegeket vonzott, azért érződött, hogy ez még a rendezvény nulladik napja, a többi bulihelyszínt kevesebben keresték fel, mint ahogy az a következő napokban várható.

Fotó: Beliczay László

Szerda este a magyar zenei színtér két nagyágyúja, a Honeybeast és a Tankcsapda lép fel a nagyszínpadon.

Székelyhon.ro

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!