Kásler Miklós: Ingyenes vastagbélszűrési program indul
![pitvarfibrilláció, szívritmuszavar, szívproblémák, eeg, orvosi vizsgálat](https://cdn.origo.hu/2023/12/22iNUGHKnSclokBfbcvOAhoWyEzJFVlxKBVSQ_DAtvg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzOTJhYjA2MjRkNDQ1MGI4ZmNmZTYwOTFlNzczY2Vi.webp)
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, a program ősztől indul, és reméli, hogy minél több önkéntes jelentkezik a meghívólevelek alapján. Úgy számol, hogy a részvételi arány 40 és 50 százalék között lesz.
Először székletvizsgálatot végeznek, majd – ha szükséges – vastagbéltükrözést
– mondta. Hozzátette,
évente 7500 vastagbélrákos beteget regisztrálnak
Magyarországon.
Kásler Miklós szerint ez a szám nagyon magas, ráadásul
évente 5000-en bele is halnak
a betegségbe. Ha a szűrés sikeres lenne, akkor több ezer életet lehetne megmenteni – mutatott rá.
Kásler Miklós csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta,
Magyarországon a kolonoszkópos laborok száma kétszáz felett van, a programban ezek közül 50 vesz részt.
A személyi háttér is biztosított: kétszáznál több orvos a szükséges számú asszisztenssel dolgozik majd a szűrésben.