A kormány nagyra becsüli a cseh kormányfő kiállását Magyarország mellett
![SZIJJÁRTÓ Péter, Thermo Fisher](https://cdn.origo.hu/2023/12/bYHbPTf4x3bYb6-mf-i5a9kayRfFbQ8SKzvKFv01xQY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyMzA5OWFmZWY4ZjQ5YzZhNDAxMGNlNGYyYzliZWY4.webp)
Szijjártó Péter közleményében az új cseh külügyminiszternek a Respekt című liberális cseh politikai hetilap legfrissebb számában megjelent interjújára reagált.
Tomás Petrícek a lapnak azt mondta, közösen kellene védelmezni a liberális demokráciát, és úgy vélekedett: szükség volt a vitára az Európai Parlamentben azzal kapcsolatban, hogy Magyarország „elfordult” a liberális demokráciától, azonban a felszólításra a szankciós folyamat megindítására az új európai parlamenti választások és az új Európai Bizottság felállása előtt nem.
Szijjártó cseh kollégája interjújára reagálva úgy fogalmazott:
értékeljük a külügyminiszteri munka megkezdésénél tapasztalt lendületet és megfelelni vágyást.
Hozzátette: örömmel várják a novemberi találkozót, akkor mindent megbeszélhetnek, hiszen „eddig nem volt jellemző a magyar-cseh kapcsolatokra az üzengetés, reméljük, ezután sem lesz az”.
Hangsúlyozta a négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) együttműködése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában marad,
nagyra becsüljük Babis miniszterelnök Magyarország melletti kiállását, és ezt tekintjük irányadónak.