Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 aktuális csatorna vendége volt pénteken. Kovács István itt kiemelte,
hogy a bevándorlás valójában hatalmas terhet ró azokra az országokra, amelyek beengedik a migránsokat.
Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki ülését követően arról beszélt, hogy a Soros-Sargentini-jelentésben szereplő adatok szerint
az országnak legalább 50 ezer illegális bevándorlót kellene befogadnia,
ami a jelenlegi német költségvetési adatok szerint évente
közel 500 milliárd forintos terhet jelentene
a magyar költségvetésnek.
Kovács István ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy olyan költségekkel is számolni kell, amelyek nem "direktben" jelentkeznek az államnál,
például hogy a migránsok megterhelik az egészségügyi ellátórendszert is.
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint régen bebizonyosodott, hogy nem humanitárius problémáról van szó, hiszen az érkezőknek csak elenyésző százaléka jogosult a menekültstátuszra.
Kovács István azt mondta, hogy egyre több európai gondolja úgy,
hogy semmi szükség a bevándorlókra, és hogy nem jó a társadalomnak, ha sokan érkeznek idegen kultúrákból.
Ugyanakkor az európai "elit", az Európai Bizottság és az Európai Parlament még mindig azon dolgozik, hogy megvalósítsa ezt a tervet, és úgy véli, Európa minden bajára a bevándorlás a megoldás.