Szakály Sándor szerint Károlyi Mihály mondta ki először, hogy elvesztettük a háborút, majd Tisza István is 1918.október 17-én. Károlyit október 31-én IV. Károly miniszterelnökké nevezte ki, mert az akkori vélekedés az volt, hogy talán ő az, aki tehet valamit az országért. Károlyi azonban visszaadta a megbízatását az uralkodónak és a Nemzeti Tanácsnak tette le esküjét, pedig korábban nem említette, hogy gondja lenne az uralkodócsaláddal, vagy a királysággal, mint államformával. A történész szerint
kellett találni egy vezetőt, aki a háborúellenes politikusok közül való volt, és ebben a körben ő volt a legismertebb személy.
Október 31-én Tisza Istvánt megölték, de Szakály szerint ehhez nem volt köze Károlyinak. Köztudott volt, hogy a Róheim-villát bérli Tisza, ezért akár egy kiábrándult katona is meggyilkolhatta, aki őt tette felelőssé a háborúért. Károlyi és Tisza között ugyan voltak ellentétek és párbajoztak is, de ebben nincs semmi különös. Tisza István egy felkészült, határozott politikus volt, de Károlyinak is országgyűlési képviselőként megvolt a felkészültsége, de nem biztos, hogy államférfiúi szerephez szükséges képességei is voltak.
Károlyi naiv és számos pályatársánál felkészületlenebb volt.
Naivitásáról tanúskodik, hogy abban a hitben élt, hogy a háború veszteseivel majd méltányosan bánnak a győztesek. Ám ez a gyakorlatban nem így volt.
A Károlyi kormányának a mozgástere kicsi volt. Próbáltak reformokat bevezetni, például kikiáltották a népköztársaságot és néptörvényeket hoztak, de nem volt törvényhozó hatalom. Mozgásterüket az is korlátozta, hogy megpróbáltak különböző társadalmi csoportoknak megfelelni és tudomásul vették a nagyhatalmak elvárásait.
Károlyinak azonban a legtöbbször mégis azt róják fel, hogy hagyta szétesni a hazatérő hadsereget. Szakály szerint valóban jelentős erőről beszélünk, mivel a Monarchiában a közös sereg, hadsereg és haditengerészet volt, emellett a Magyar Királyi Honvédség és az osztrák Landwehr. A hazatérő ezredeknek vegyes nemzetiségű legénysége és tisztikara volt, a kérdés abban rejlik, hogy vajon rá lehetett volna-e bírni a más nemzetiségű katonákat, hogy önálló, független és területében a háború előtti méretű Magyarországban gondolkodjanak. Az biztos, hogy Károlyiék felelőtlen döntést hoztak, amikor a haderőt gyorsan leszerelték, az ezredeseket, tábornokokat nyugállományba küldték.
A Horthy-korszakban büntetőeljárás folyt Károlyi ellen. Károlyi volt a bűnbak, hogy ide jutott a hazánk. A húszas években az akkori Magyarország ellen tevékenykedett és a Szovjetunió sem állt messze tőle, és olyan politikusokkal működött együtt, akik nagy szerepet játszottak a trianoni békeszerződésben.
Szakály szerint valaki hazaárulónak, valaki hazafinak tartja Károlyit. A történész úgy gondolja, az igazság valahol a kettő között van. Az emigrációja során nem az akkori Magyarországért „tett lépéseket". Mindenesetre a történésznek korábban azt mesélték, hogy a harmincas évek végén a Külügyminisztériumban dolgozók olyan információkat kaptak a németektől, hogy a csehszlovák külügyminisztérium átvilágításakor olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek azt igazolják:
Károlyi együttműködött Benešékkel és finanszírozták őt.
Szakály hozzátette: volt szerencséje találkozni Károlyi Mihály és Andrássy Katalin lányával Londonban, aki szinte egy szót sem beszél magyarul. Ez sokat elárul róluk.